Magyar Sport Napja - Fábián László és Simicskó István is koszorúzott a MAC-emlékműnél

Magyar Sport Napja - Fábián László és Simicskó István is koszorúzott a MAC-emlékműnél

2013. 05. 06.
Megosztás

A MOB részéről Fábián László sportigazgató és Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára is koszorút helyezett el hétfőn a Szabadság téri MAC-emlékműnél a Magyar Sport Napja alkalmából.

Az államtitkár a kedvezőtlen időjárási körülmények, a nagy vihar miatt az eredetinél több mint fél órával később kezdődött eseményen azt mondta, május 6-a nemzeti ünnepnek, a hazai sport ünnepének tekinthető.

"Az újkori olimpiákon szerzett érmek számát tekintve Magyarország a világ élmezőnyéhez tartozik, ez pedig jól mutatja, hogy a magyarok a sport világában nagyon tehetségesek" - fogalmazott Simicskó István, majd hozzátette, sokszor kérdezik tőle, hogy mi a magyar sportsikerek titka, s erre azt szokta válaszolni: a hazai szakemberek, sportvezetők, sportolók munkája.

Az államtitkár hangsúlyozta, Magyarországon a sportba fektetett minden egyes forint hatványozottan térül meg, a minisztérium mindenkori célja pedig az, hogy minél közelebb hozza a sportot az emberekhez.

"Terveink között szerepel az, hogy minden hónapban legyen egy csütörtök, amely a sportról szól" - tette hozzá Simicskó István, s azt mondta, elsősorban szabadidősport-rendezvényekben gondolkodnak, ennek részletes kidolgozásában pedig kérni fogják a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és többek között a Magyar Athletikai Club (MAC) közreműködését is.

Az államtitkáron kívül Fábián László, a MOB sportigazgatója, valamint Kállay Kristóf, a MAC elnöke is koszorút helyezett el az emlékműnél, amelyet 2000-ben, az 1875. május 6-án rendezett első európai szabadtéri atlétikai verseny színhelyén emeltek.

(Forrás: MTI-MOB)