Magyar sportdiplomáciai siker judóban

Magyar sportdiplomáciai siker judóban

2022. 06. 20.
Megosztás


Bécsben tartotta tisztújító kongresszusát az Európai Judo Szövetség (EJU), amelynek tagsága dr. Tóth Lászlót választotta az EJU elnökévé, ő lett a szervezet tizedik elnöke. A sportvezető 1999 decemberétől a Magyar Olimpiai Bizottság tagja.

Ötvenegy tagállam közül negyvenkilenc képviselői jelentek meg az eseményen, ez a szervezet történetében egyedülálló. A küldöttek között huszonnyolc elnök, tizenegy alelnök és három főtitkár vezette a nemzeti szövetségek küldöttségeit, és részt vett az eseményen Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke is. A magyar szövetség küldötte Nagy András főtitkár volt, a küldöttséggel tartott az MJSZ három alelnöke, dr. Dézsi Csaba András, dr. Maróth Gáspár és Demény Ádám is – számol be róla a judoinfo.hu.

Amint ismeretes, az EJU elnöke, az orosz Szergej Szolovejcsik az ukrajnai orosz invázió miatt tizenöt év után, február végén mondott le tisztségéről, a szövetség ideiglenes elnöke a német Otto Kneitinger lett, aki nem sokkal később jelezte, nem kíván pályázni az elnöki posztra.

Bécsben teljes tisztújításra került sor, a küldöttek bizalmat szavaztak az új elnökségnek, dr. Tóth László negyvenkilenc szavazattal, közfelkiáltással lett az EJU új elnöke, a főtitkár az osztrák Martin Poiger, a főkincstárnok a máltai Envic Galea, a marketingért felelős általános alelnök a német Otto Kneitinger, a szakmai alelnök a horvát Hrvoje Lindi, a képzésért felelős alelnök pedig a svájci Sergei Aschwanden lett.

Dr. Tóth László beszédében kiemelte a hagyományok ápolását, megemlékezett az EJU korábbi elnökeiről és két tizedik danos judomesteréről, és hangsúlyozta, fontosnak tartja feleleveníteni az EJU alapszabályában megfogalmazott alapelveket. „A világunk nagyon gyorsan változik, erős alapokra van szükségünk a folyamatos fejlődésünkhöz, és ez az erős alap a hagyományainkból ered. Az EJU 1948-ban alapított szövetség, szervezetünk célja a judosport népszerűsítése Európában, feladatunk az IJF és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság politikájának végrehajtása a kontinensen. Az EJU egyesíti az összes európai judokát, elősegíti a nemzeti tagszövetségek közötti kapcsolatokat, és védi a judo érdekeit egész Európában. Elkötelezettek vagyunk a judo sportág gyakorlásának előmozdítása iránt a társadalom minden szegmensében Európa-szerte, különösen a fiatalok körében, fenntartjuk az etikus viselkedést a sportban és támogatjuk a rászorulókat a judo területén. A judo több mint sport, a judo életforma. Gyermekkorom óta szoros kapcsolatban állok a judóval, tízévesen, több mint ötven éve, gyermekversenyzőként kezdtem, és huszonnégy éve vagyok a Magyar Judo Szövetség elnöke. Nagyon büszke vagyok erre a pozícióra, és külön köszönöm a magyarok kitartását, hogy eddig elviseltek. Korábban huszonegy évig voltam az EJU főkincstárnoka. Közületek jöttem és hozzátok tartozom” – fogalmazott az új elnök.

A hatvankét esztendős magyar sportdiplomata több mint huszonnégy esztendeje vezeti a Magyar Judo Szövetséget (MJSZ), 2002 óta volt az Európai Judo Szövetség (EJU) főkincstárnoka, egyben a végrehajtó bizottság tagja; a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének tagja. Dr. Tóth László a Győri Dózsa, majd az Újpesti Dózsa judósaként kétszer szerzett felnőtt magyar bajnoki címet a 86 kilogrammos súlycsoportban, az 1985-ös kobei Universiadén érte el legnagyobb sikerét, ahol az open-kategóriában az ötödik helyezést szerezte meg. 1998-ban választották meg a Magyar Judo Szövetség elnökének, s az azóta eltelt huszonnégy esztendőben rendkívül sikeres időszakát éli meg a magyar judo. Ebben az időszakban három olimpiai, tizenhat felnőtt világbajnoki és ötvennégy európa-bajnoki érmet szereztek a magyar judósok, megannyi kiemelkedő utánpótlássiker mellett.

A magyar judosport a versenyszervezés terén is a világ legjobbjai közé került, immár minden korosztály minden kiemelkedő eseményének házigazdája lehetett, 2013-ban Európa-bajnokságot, 2017-ben és 2021-ben világbajnokságot rendezhettünk Budapesten, rendszeresen rendezünk olimpiai kvalifikációs eseményeket, ebben az évben július 8. és 10. között a budapesti Grand Slam-viadalon látjuk vendégül a világ legjobb judósait.

(judoinfo.hu, MOB, fotó: judoinfo.hu)