Magyar sportvezető a nemzetközi reformbizottságban

Magyar sportvezető a nemzetközi reformbizottságban

2014. 02. 13.
Megosztás

Barcelonában ülésezett a Nemzetközi Tekeszövetség (WNBA) elnökség által megválasztott reformbizottság. A testület feladata, hogy elemezze a sportág jelenlegi helyzetét, és tegyen javaslatot egy modernebb, finanszírozhatóbb szervezeti formára, amely a teke népszerűsítését vonja maga után. A reformbizottságban helyet kapott Dávid Veronika is, aki januári lemondásáig hét évig volt a Magyar Tekeszövetség főtitkára, emellett jelenleg is a WNBA alelnöke.

„A Katalán Tekeszövetség látta vendégül a reformbizottságot, amely komoly munka előtt áll. Felosztottuk a feladatokat, az én feladatom lesz a gazdasági átvilágítás, valamint a jogi háttér feltérképezése is. A cél, hogy 2017-re ütőképes, megvalósítható anyaggal álljunk elő.”– mondta a magyar sportvezető.

A reformbizottság tagjai: Ludwig Kocsis (osztrák) WNBA-elnök, FIQ-alelnök, Michael Teschner (német) WNBA-alelnök, Veronika David (magyar) WNBA-alelnök, Michael Hänsel (német), Schere szekció képviselője, Erwin Zimmermann (német), Classic szekció képviselője, Leopold Sitz (osztrák), Bohle szekció képviselője, NBBK-elnök, Joan Ricart (katalán), a Katalán Szövetség elnöke.

(Forrás: teke szövetség)