Magyar úszókkal is találkozott Ferenc pápa Vatikánban

Magyar úszókkal is találkozott Ferenc pápa Vatikánban

2018. 06. 29.
Megosztás


A pénteken kezdődő Sette Colli úszóverseny alkalmával Ferenc pápa audienciát adott a sportág képviselőinek, amelyen többek között a magyar válogatott kiválasztott tagjai is részt vehettek. Sőt, Bohus Richárd, Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Verrasztó Dávid és Evelyn egyaránt kezet foghatott a szentatyával, akárcsak Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Egy nappal az 55. Sette Colli rajtja előtt az úszósport képviselőit fogadta Vatikánvárosban I. Ferenc pápa. A viadalon résztvevő országok mindegyikéből „beválogattak” versenyzőket – a kiváló olasz-magyar kapcsolatokra tekintettel a mi válogatottunkból öten is ott lehettek az audiencián, míg a többi csapatból általában egy-két úszó vett részt a különleges eseményen (többek között olyan világsztárok, mint az olimpiai bajnok svéd Sarah Sjöström, a holland Ranomi Kromowidjojo vagy a dél-afrikai Chad le Clos – az olasz válogatott, élén az olimpiai és világbajnok Gregorio Paltrinierivel szinte teljes létszámban felvonult, illetve a helyi utánpótlás több fiatalja szintén eljöhetett).

Magyar részről Wladár Sándor elnök mellett Bohus Richárd, Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Verrasztó Dávid és Evelyn kapott meghívást, továbbá a júniusi LEN Kongresszus megszervezését irányító Balogh Sándor.


Az audiencián az úszók nevében az olasz, valamint az Európai Úszószövetség (LEN) elnöke, Paolo Barelli köszönte meg a pápának, hogy fogadta a sportág kiválóságait. Beszédében többek között kiemelte: „Szentatyánk, az itt lévő sportemberek valamennyien azonos nyelvet beszélnek és ugyanazon értékeket vallják: az emberiség fejlődése, az egymás iránti tolerancia, mely idővel mélyen megélt szolidaritássá érik, a korlátok eltüntetése és a hidak építése.” Visszaidézte a pápa egyik korábbi, hasonló körben elmondott beszédét, amelyben kijelentette: „A víz az élet, senki és semmi nem létezhet víz nélkül” – mint hozzátette: ezt a gondolatot az itt lévők különösképpen magukénak vallják.

Ferenc pápa az úszókhoz szólván arról beszélt, hogy az időeredmények elérése mellett a sportolók helytállása elsősorban fegyelemről, egészséges versenyszellemről és csapatmunkáról tanúskodik. „Ti mindannyian demonstráljátok, hogy a célok elérhetők kemény edzésmunkával, amely szigorú elkötelezettséget és áldozatokat kíván. Mindez az élet egy nagyszerű leckéje, amely kifejezetten jó példa lehet a titeket követő fiatal generációk számára.”

A szentatya arról is szólt, hogy az úszás a többi sporthoz hasonlóan az a tevékenység, amely, ha teljes szívvel csinálják, „egyszerre erősíti a testet és az ember személyiségét, akaraterejét, és megtanít arra, miként fogadjuk el egymást egyszerre riválisnak és barátnak.”



Az audiencia végén az olasz bajnokok jelképesen egy válogatott felszerelést adtak át Ferenc pápának, aki ezt követően egyenként kezet fogott a résztvevőkkel, így a magyar csapat tagjaival is.

(MÚSZ)