Magyar Zoltán: Nagyon sikeres Európa-bajnokságot tudhatunk magunk mögött

Magyar Zoltán: Nagyon sikeres Európa-bajnokságot tudhatunk magunk mögött

2017. 04. 23.
Megosztás


Kovács Zsófia újabb pontszerző, hatodik helyet hozott a tornászok kolozsvári Európa-bajnokságán gerenda-gyakorlatával vasárnap. A magyarok mérlege: két ezüst- és egy bronzérem. Magyar Zoltán elnök úgy értékelt: Nagyon sikeres Európa-bajnokságot tudhatunk magunk mögött, régen volt ilyen a magyar tornában, a női vonal feltört, Európa élmezőnyéhez tartozik".

Az Európa-bajnoki ezüstérmes nem indult volna a gerenda fináléjában, de a brit Rebecca Downie még szombaton megsérült a felemáskorlát gyakorlata közben, így visszalépett. Mivel a dunaújvárosi tornász első számú tartalék volt holtversenyben a brit Claudia Fragapane-val, így mindketten bemutatkozhattak, vagyis a gerenda finálé 9 fős volt.

Kovácsot utolsóként szólították, elegáns gyakorlatába mindössze egy minimális hiba csúszott be, a bírók 13.133 pontra értékelték produkcióját, ez pedig egy újabb hatodik helyet jelentett számára. Ezzel Kovács Zsófia lett a magyar csapat legeredményesebb tornásza, hiszen sporttörténelmi egyéni összetett ezüstérme mellé még három pontszerző hatodik helyet is begyűjtött, ugrásban, felemáskorláton és gerendán.

Kovács Zsófia: Nagyon örültem, hogy még egy finálém lett, így csak a talaj maradt ki. Tegnap persze már éreztem, hogy egy kicsit fáradt vagyok fejben és fizikailag is, de sikerült magam kipihennem. Már teljesen belejöttem az Eb hangulatába, egyáltalán nem izgultam. Óriási volt előttem a felhajtás a román versenyző miatt, edzőm, Trenka János mondta is nekem, hogy ne figyeljem a külső körülményeket, próbáljak befelé koncentrálni. A gyakorlat elején volt egy pici megingásom, de különben egy nagyon összefogott gyakorlatot sikerülét bemutatnom. Nagyon boldog vagyok, hogy egy ezüstéremmel és három pontszerző hatodik hellyel zártam az Eb-t, ezt bizony álmomban sem gondoltam volna. Kellett hozzá a sok edzés, a kitartás, de most már várom, hogy otthon legyek a családom körében."

Altorjai Sándor, csapatvezető: Kovács Zsófi nagyon jó gyakorlatot mutatott be gerendán a pici megingástól eltekintve, jó pontszámot is kapott. Úgy számoltunk, ha megcsinálja a gyakorlatot, akkor összejöhet ez a pontszerző hely, meg is lett. A női tornászokat tekintve Zsófi és Dévai Boglárka kimagaslóan teljesítettek az Eb-n, de a másik két lány, Al-Salty Dália és Jakab Noémi, akik csak a selejtezőben indultak, szintén hely álltak, tőlük csak ez volt az elvárás. Abszolút elégedett vagyok, a nemzetközi életből is mindenki gratulált, és már mindenki tudja és mondja is, hogy a tavalyi csapattal elért nyolcadik hely nem véletlen volt, hanem a magyar női tornával újra komolyan számolni kell. Óriási dolog, hogy több szer- és felszerlésgyártó is előlépett, akik szeretnének tárgyalni a Magyar Torna Szövetséggel."

Dr. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök: Nagyon sikeres Európa-bajnokságot tudhatunk magunk mögött, régen volt ilyen a magyar tornában, a női vonal feltört, Európa élmezőnyéhez tartozik. Kovács Zsófi kimagaslott, és már azt is tudjuk, milyen elemeket kell megtanulnia, hogy még tovább léphessen. Berki Krisztiánt nagyon sajnálom, jó lett volna a kolozsvári teltházas csarnokban meghallgatni a magyar himnuszt, összességében a férfiak is eredményesen szerepeltek. Őszintén bevallom, nem számítottunk ekkora sikerre, a versenyzőknek és mindenkinek nagyon köszönjük, akik ebben részt vettek, a klubok, a szakosztályok, az edzők, a sportvezetők, az orvosi és egészségügyi csapat, a médiastáb és még sorolhatnám. Nagyon büszkék vagyunk valamennyi edzőre és tanítványaikra, ez egy közös, nagy munka volt."

Korábbi beszámolónk itt és itt olvasható.

(MOB-MTSZ, fotó: Márton István)