Magyarország a csoport győztese, Kazahsztán ellen az olimpiáért

Magyarország a csoport győztese, Kazahsztán ellen az olimpiáért

2012. 04. 20.
Megosztás

A magyar női válogatott csütörtökön 10-9-re verte a spanyolokat, s ezzel eldőlt, hogy a másodiknál rosszabb helyen nem végezhet a csoportban.

A magyarok a keddi nyitónapon 13-12-re verték a legutóbbi vb-n harmadik helyezett oroszokat, majd szerdán 11-9-re kikaptak az Európa-bajnok olaszoktól. A csütörtöki zárófordulót megelőzően - a körbeverés miatt - mind a négy csapatnak egy győzelme volt, így a magyarok második sikere azt jelenti, hogy a spanyolok mögöttük végeznek és az olasz-orosz párosból - amely 20 órától csap össze egymással - is legfeljebb csak az egyik előzheti meg.

A januári hollandiai Európa-bajnokságon bronzérmes magyar csapat és az ugyanott ötödikként végzett spanyol gárda összecsapását Merész András alakulata kezdte jobban. Czigány Dóra kétszer egymás után bevette az ibériaiak kapuját, válasz pedig nem érkezett, csak a második negyedben, de így is 11 percnyi játék után tudtak csak szépíteni a spanyolok. Ekkor Szűcs Gabriella mutatta meg, hogy egészen látványos és védhetetlen bombákra képes, az ő találataival lett 3-1, majd 4-2. A félidei 5-2-es vezetést a - másodpercekkel a nagyszünet előtt - távolról eredményes Bujka Barbara állította be.

A harmadik negyedben 5-3 után a triplázó Szűcs alakította 6-3-ra az állást, ezután azonban elképesztően nagy hullámvölgy következett a magyarok játékában.

A mélyrepülés egészen 6-7-ig tartott, amikor végre ismét magyar gól következett Antal Dóra révén (7-7). A spanyolok 8-7-re még vezettek, Keszthelyi Rita azonban egyenlített, Szűcs Gabriella újból jeleskedett, és Czigány is megint beköszönt a spanyoloknak, így a negyedik negyed hajrájában 10-8-ra elhúzott a Merész-csapat. Innen már nem volt visszaút a spanyolok számára, akik még egyszer ugyan betaláltak, a magyar győzelmet azonban már nem tudták megakadályozni.

Ezzel a magyar csapat legrosszabb esetben is a csoport második helyén végez, s Kanada legjobbjaival találkozik a keresztbejátszásos negyeddöntőben, pénteken.
Az esti olasz-orosz meccs kimenetelétől függött kivel is mérkőzhet az elődöntőért Magyarország.

Az orosz válogatott a csoportmérkőzések utolsó találkozóján 15–13-ra legyőzte a házigazdát.így az egymás elleni eredmények alapján a Meszér csapat megnyerte a a csoportját, s így a talán a leggyengébb ellenfelet kapta a másik csoportból.
A kazahok jóval szerényebb játékerőt képviselnek, mint a B-csoport másik három együttese, Hollandia, Görögország és Kanada. Azaz Merész András együttese nagyon közel került ahhoz, hogy ott legyen a londoni olimpián.

Merész András szövetségi kapitány a csak titokban remélt csoportelsőségről:

"Most hazamegyünk, majd jön az SMS, és videózunk. Pedig nem szeretnék videózni, mert a kazahokról nincs felvételünk..."

A négy góljával a meccs legeredményesebbje, Szücs Gabriella:
"Remélem, minden meccsünket így kezdjük majd el, mint a ma estit is. Hadd dicsérjem az egész csapatot, s külön is Gangl Edinát, aki úgy védett remekül, hogy az előző két meccsen egy pillanatig sem volt a kapuban."

A három gólig jutott Czigány Dóra:
"Azon múlott, hogy össze tudtuk szedni magunkat az utolsó negyedre, és fel tudtunk állni az után is, hogy a spanyolok megszerezték a vezetést."

A negyeddöntő összecsapását pénteken 15.30-kor rendezik Kazahsztánnal. A találkozót az MTV2 élőben közvetíti.

A csoport:
Magyarország-Spanyolország 10-9 (2-0, 3-2, 2-5, 3-2)
Magyarország: Gangl, Csabai, Antal 1, Kisteleki, Szűcs 4, Takács, Drávucz, Keszthelyi 1, Tóth, Bujka 1, Czigány 3 (1 büntető), Menczinger, Bolonyai
Spanyolország: Ester, Bach, Espar 2, Tarrago 3, Ortiz, Pareja, Miranda, Pena 3, Blas, Meseguer 1, Garcia, Lopez, Copado.
Emberelőny: Magyarország 7/11, Spanyolország 5/12
Olaszország-Oroszország 15-13 (3-4, 6-3, 4-4, 2-2)
Oroszország: Karnaukh, Fedotova 3, Prokofyeava 1 (rig.), Konukh 2, Alexandra Antonova 1, Belova, Lisunova 2, Khokhriakova, Tankeeva 2, Beliaeva 2, Ivanova 2, Diana Antonova, Kovtunovskaya
Olaszország: Gigli, Abbate 1, Casanova 1, Aiello, Martina Savioli, Lapi, Di Mario 4 (2 rig.), Bianconi 2, Emmolo 3, Rambaldi Guidasci 1, Cotti 1, Frassinetti, Gorlero
A csoport végeredménye: 1.Magyarország 4, 2.Oroszország 4, 3.Spanyolország 2, 4.Olaszország 2
B csoport:
Kazahsztán-Brazília 7-7 (3-1, 1-2, 2-3, 1-1)
Kazahsztán: Rytova, Chegodayeva, Akilbayeva 1, Turova, Vassilyeva, Zubkova 1, Alexandrova 1, Gariyeva 1, Jakayeva, Gritsenko 2, Rozhentseva 1, Marina, Krassikova.
Brazília: Manuela Canetti, Cecilia Canetti 1, Zablith 2, Marina Canetti 2, Maia, Izabella Chiappini, Palaro Dias, Carvalho, Bahia, Vigna, Coutihno 2, Abla, Gomes.
Emberelőny: Kazahsztán 2/6, Brazília 3/8 + 0/1
Görögország - Hollandia 6-13 (2-3, 1-3, 1-4, 2-3)
Görögország: Kouvdou, Tsukala 1 (rig.), Melidoni, Psouni, Liosi 1, Avramidou, Asimaki, Roumpesi 1, Gerolymou 2 (1 penalty), Manolioudaki, Antonakou, Lara 1, Diamantopoulou.
Hollandia: Van Der Meijden, Smit 1, Mieke Cabout 3, Hakhverdian 1, Van Der Sloot 1, Stomphorst, Van Belkum 2, Remers 1, Sevenich 1, Vermeer 1, Klaassen 2, Hariet Cabout, Heinis.
Emberlenőny: Görögország 0/5, Hollandia 5/7
A csoport végeredménye:
1.Hollandia 7, 2.Görögország 6, 3.Kanada 5, 4.Kazahsztán 1, 5.Brazília 1

A pénteki nap programja:

15:30 Magyarország-Kazahsztán
17:00 Oroszország-Kanada
18:30 Spanyolország-Görögország
20:00 Olaszország-Hollandia

(Forrás: MTI, MOB)