Magyarország Európa lovasközpontja lehet

Magyarország Európa lovasközpontja lehet

2013. 07. 21.
Megosztás

A lovak iránti szeretet a magyar kultúra része, amelyet a kormány tudatosan ápolni, gondozni kíván - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője, a Lipicai Lovasfesztivál szombati programjait megelőzően, Szilvásváradon.

Ugyanitt Horváth László, a nemzeti lovas stratégia előkészítéséért és végrehajtásáért felelős miniszterelnöki megbízott emlékeztetett: az elmúlt másfél évben a regisztrált lovas szolgáltatók száma 60 százalékkal nőtt.

Amellett, hogy a lovaskultúra érzelmileg is nagyon sokat tud adni minden korosztálynak, gazdaságilag is fontos befektetés – hangsúlyozta a szóvivő köszöntőjében. Megfogalmazása szerint a lósportok, a lovasturizmus, az olyan lovasfesztiválok, mint ez is itt, Szilvásváradon, hazai és külföldi vendégeket, szakembereket vonz, munkahelyeket képes teremteni. A lovaskultúránkat tehát gazdasági előnyünkre is lehet fordítani – fűzte hozzá.

A kormány ezért átfogó stratégiát tervezett és a lovas szakmával közösen alkotta meg a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, amelyet messze nem a fióknak gyártottunk – emelte ki, hozzátéve: a lovasokért a lovaskultúráért már számos intézkedés meg is valósult.

Ez nagy élmény a gyerekeknek

Selmeczi Gabriella a stratégia részleteiről szólva kifejtette: „szeptembertől a gyerekek már 200 általános iskolában lovagolni is tanulhatnak. A lovaskultúra ugyanis a Nemzeti Alaptanterv, így a testnevelés órák része lett”. Egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy egyre több iskola dönt majd hasonlóan, hiszen ez nagy élmény a gyermekeknek.

Jó a szülőknek, akiknek nem kell mélyen a zsebükbe nyúlni, hogy a gyerek lovagolhasson. És jó a hazai lovardáknak, amelyeknek megnő a kihasználtsága – fűzte hozzá. Azok a tehetséges gyerekek is tudnak lovagolni, akik idáig anyagi okok miatt nem tehették meg – jegyezte meg.

De nemcsak a legkisebbek, hanem akár az egyetemisták is lovagolhatnak majd, hiszen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzésébe is bekerül majd a lovaglás – emelte ki a szóvivő. Esélyünk van arra, hogy Magyarország Európa lovasközpontja legyen – mutatott rá

Magyarország immáron Európa legszabadabban belovagolható országa

A magyar lovasterápiáról szólva Selmeczi Gabriella elmondta, hogy azt is sokkal tudatosabban szeretnénk fejleszteni, és lehetőség szerint az egészségbiztosítási rendszerbe bevonni. A lovasszolgáltatók körébe bekerült a terápiás lovaglás – tette hozzá.

A lovasterápia nagyon sok sérült, a fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott, illetve magatartási zavarral küzdő gyermeken segített már. Nemcsak mozgásterápiás hatása van, hanem nagyon jó eredményeket lehet vele elérni pszichológiai szempontból is. Javítja a figyelmet, az önbizalmat, az érzelmi fejlődést és a társas kapcsolatokat is.

A lovasturizmus fejlesztése szempontjából óriási lépés, hogy Magyarország immáron Európa legszabadabban belovagolható országa lesz, az erdőket is végre át lehet lovagolni – fogalmazott a fideszes politikus. Ehhez 1 hónappal ezelőtt törvényt is módosítottunk és már 1140 km lovasútvonalat feltártunk – jegyezte meg.

„A lovasok évtizedek óta vártak erre a törvénymódosításra, hiszen teljesen életszerűtlen szabályok akadályozták eddig a tereplovaglást. Ettől kezdve Európai szinten is példa értékű, hogy a lovasok és a kerékpárosok is szabadon mozoghatnak erdeinkben” – emelte ki.

Szeretnék visszaadni a lovas szakmák becsületét

A Fidesz szóvivője közölte, hogy szeretnék visszaadni a lovas szakmák becsületét, ezért a szakképzési rendszerben újra megjelentek az olyan szakmák, mint lovastúra vezető és patkoló kovács. Tájékoztatott arról is: 2013 márciusában a kormány döntött számos lovaslétesítmény fejlesztéséről, köztük az itt található Szilvásváradi Lovas és Kulturális Rendezvényközpont fejlesztéséről.

Az itteni Szilvásváradi lovas központ 1,6 milliárd foritnból újul meg – mondta Selmeczi Gabriella, hozzátéve: a beruházás része lesz az új Szalajka-völgyi látogatóközpont felépítése és működtetése is.

Horváth: 60 százalékkal nőtt a regisztrált lovas szolgáltatók száma

Horváth László (Fidesz) országgyűlési képviselő, megyei kormánymegbízott elmondta: európai mércével is egyedülálló, hogy egy kormány nemzeti lovasprogramot alkosson. Hozzátette: a munka dandárja a vidékfejlesztési miniszterre hárul, az ő munkáját fogja segíteni miniszterelnöki megbízottként, de a program végrehajtásában szerepet vállal a gazdasági tárca és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is. A szükséges forrásokat a költségvetésből biztosítják - tette hozzá.

Horváth László közlése szerint a létesítmény-fejlesztéseken túl lovas programokat is támogat a kormány, így a díjugrató világkupát, a nemzeti vágtát, a négyesfogat-hajtó EB-t és az OTP lovas világkupát. A képviselő emlékeztetett: az elmúlt másfél évben a regisztrált lovas szolgáltatók száma 60 százalékkal nőtt, de csökkentették a lótartás költségeit is, így például a lóútlevél ára nyolcezer forint helyett négyezer forint lett. Szavai szerint a lovas programot sikerült társadalmasítani: nőtt a rendezvényeken részt vevők száma, és új "lóhasználati" formák is megjelentek, mint például a lovas polgárőrség.

(Forrás: fidesz.hu/MTI)