Magyarországgal példálózott a kétszeres olimpiai bajnok atléta

Magyarországgal példálózott a kétszeres olimpiai bajnok atléta

2012. 09. 20.
Megosztás

Virgilius Alekna litván diszkoszvető szerint országának olyan szintre kell eljutnia, mint Dániának és Magyarországnak, amik ugyan kis országok, de sok érmet nyernek az ötkarikás játékokon.

Az exatléta - aki mostani idénye végén közölte hivatalosan, hogy felhagy a versenyzéssel - annak kapcsán nyilatkozott, hogy bejelentette: megpályázza a Litván Olimpiai Bizottság elnöki posztját. A 40 éves Alekna elismeréssel szólt arról, hogy a balti állam története legjobb eredményét produkálta Londonban az öt medál, benne két arany megszerzésével, ám szerinte még többre képes a litván sport.

"Ha megválasztanak, mielőbb el akarom érni, hogy legkiválóbb sportolóink a mostaninál sokkal jobb körülmények között edzhessenek, készülhessenek fel a versenyekre, mert akkor még gazdagabb lesz a éremtermésünk" - jelentette ki Alekna, aki volt világ- és Európa-bajnok is, 2000-ben és 2004-ben nyert olimpiai bajnoki címet, 2008-ban, Pekingben pedig harmadikként végzett.

A londoni olimpián a nemzetek éremvetélkedésében Magyarország a 9. lett (8 arany, 4 ezüst, 5 bronz), Dánia a 29. (2, 4, 3), Litvánia pedig a 34. (2, 1, 2) helyen zárt.

(Forrás: MTI)