Magyarországon rendezik a '19-es egyéni asztalitenisz vb-t

Magyarországon rendezik a '19-es egyéni asztalitenisz vb-t

2016. 03. 01.
Megosztás

A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) ellenszavazat nélkül, egyhangú voksolással szavazta meg Kuala Lumpurban a mai éves találkozóján: a Magyar Asztalitenisz Szövetség rendezi a 2019-es asztalitenisz egyéni világbajnokságot - tájékoztat közleményében a hazai szövetség hírlevele.

A pályázatunkat korábban befogadta az ITTF, ám a végső döntést a most zajló malajziai csapat-világbajnokságon hozták meg Nátrán Roland elnök és dr. Stocker Miklós főtitkár prezentációját követően a ma reggel, magyar idő szerint hajnali kettő órakor elkezdődött éves általános találkozón.

„A magyar asztalitenisz szövetség életében világbajnokság rendezési joga igazi csúcspont, amelynek alapjait a folyamatosan fejlődő nemzetközi versenyszervezéssel és nemzetközi kapcsolatokkal alapoztunk meg. A 2015-ös challenge és a 2016-os major World Tour-verseny is résztvevő csúcsot állított be, 2016-ban Eb-t rendezünk, 1929, 1931 és 1950 után pedig újra Budapesten az egyéni világbajnokság. Nagyon büszke vagyok erre a sorozatra, valamint, hogy a sportág legnagyobb világversenyét mi rendezhetjük“ - mondta Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke.

A világbajnokság a nemzetközi szövetség legfontosabb eseménye, amely a házigazdának a média fokozott érdeklődése mellet kézzel fogható hasznot is hoz. Az ITTF közleménye szerint a 2015-ös vb-nek otthont adó Szucsou 156 millió dollár bevételt könyvelhetett el a rendezésnek köszönhetően. A páratlan években az egyéni vb-ket, a párosokban a csapat-vb-ket rendezik meg. A 2019-esen tehát egyéni, páros és vegyes páros versenyszámok lesznek. A jelenleg zajló malajziai vb után 2017-ben Németországban, 2018-ban Svédországban rendeznek vb-t. Az ITTF ajánlása alapján a 2019-es világbajnokságot egy nyolcnapos időtartam alatt, április 5. és május 15. között kellene megrendezni. A helyszín valószínűleg a SYMA csarnok lesz. Az alkalmasságot vizsgáló ITTF bizottság felmérése megtörtént, a helyszín a szokásos sportspecifikus átalakításokkal (Taraflex padló, asztal-megvilágítás) alkalmas.

Budapest idén októberben Európa-bajnokságnak ad otthont.

A 2019-es asztalitenisz világbajnokság egy újabb világesemény a sorban, mely egy esetleges budapesti, 2024-es olimpiarendezés előtt megvalósulhat. 2017-ben a FINA-vízessportok (Budapest és Balatonfüred), a judo (Budapest) és a vitorlássport (Finndingi, Balaton) tekintetében rendeznek világbajnokságot. Az olimpia utáni évben kerül sor Győrben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF), valamint a ritmikus gimnasztika kontinensviadalra is. 2018-ban szintén vitorlázásban, a sárkányhajósoknak rendeznek Európa-bajnokságot a Balatonon, és sikeres pályázás esetén (döntés nyár elején várható) triatlon IRONMAN 70.3 vb-re is sor kerülhet a fővárosban; 2019-ben Szeged ad otthont az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságnak.

A 2024-es olimpiarendezésről 2017 őszén, Kuala Lumpurban dönt a NOB közgyűlése. Az addigi időszak eseményei kiváló referenciát adhatnak a szavazásban résztvevő NOB-tagoknak, a budapesti győzelem esetén pedig nagyszerű főpróbát jelenthet egy-egy világesemény hazai megrendezése.

(MOATSZ-MOB)