Majoros István is besegít a birkózók olimpiai felkészülésébe

Majoros István is besegít a birkózók olimpiai felkészülésébe

2015. 11. 24.
Megosztás

December elsejétől Athén olimpiai bajnok birkózója, Majoros István besegít a kötöttfogású birkózók riói felkészülésébe. Ezt korábban Sike András kapitány is jelezte a mob-hu-n megjelent cikkben, most maga az érintett a Kossuth Rádióban és Farkas Tibor főtitkár is megerősítette.

Sike András október elején, kinevezését követően elmondta, nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a szövetség elnöksége bizalmat adott neki, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy nagyon nagy kihívás előtt áll, amiben nem lehet tévedni.

"Abban az időben vettem át a kötöttfogásúak irányítását, amikor zajlik a riói kvalifikáció, nem lehet hibázni, nincs idő kísérletezni. Először is a csapatot pszichésen fel kell rázni, az erő-állóképességi munkát folytatni kell, ez mindennek az alapja, de nem csak az erőre kell építeni, hanem technikailag és taktikailag is fejlődni kell. Folyamatosan egyeztetek a szakmai alelnökkel, segítségemre van a két korábbi eredményes birkózó, Komáromi Tibor és Majoros István is, de számítok még néhány szakember közreműködésére, aki a képzésbe be tud segíteni. Új módszert is tervezek alkalmazni, a videoelemzést, amitől szintén előrelépést várok. Több energiát fordítanék az egyéni technikai képzésre, a videoelemzés utáni szituációgyakorlásra. Változtatnék az edzőtáboroztatáson is, többet lennénk itthon, és rövidebb periódusokat tervezek a korábbiakkal ellentétben" - vázolta terveit akkor az olimpiai bajnok szakember.

Majoros István a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorban kifejtette, lehetséges, hogy decembertől a kötöttfogású válogatott mellett fog dolgozni. "És bár az ilyen kiforrott birkózók, mint Tamás és Peti, már nem igényelnek különösebb tanácsokat, de talán a taktikában vagy a kulcsfontosságú fogyásban talán ők is, és mások is elfogadják az észrevételeimet" - fogalmazott Athén 55 kilós, ma 41 esztendős bajnoka, aki három gyermek édesapja is.

"A szövetségi vezetés megkeresett, egyeztettünk és én igent mondtam, elvégre ki képes félvállról venni egy ilyen felkérést" - mondta Majoros, aki hozzátette, jól ismeri a válogatott tagjait, akikkel "kifogástalan" a viszonya, csakúgy, mint a szövetségi kapitánnyal.

Emellett a fogyasztásról szerzett tapasztalatait is megoszthatja majd Lőrincz Tamásékkal, ugyanis Majoros az egyik legnagyobb fogyasztónak számított a maga idejében. "Tény, a csúcsfogyasztásom 13 kiló volt. Emlékszem, csak fokozatosan tértem vissza az élők világába egy ekkora, az emberi szervezet ellen elkövetett erőszak után..." - tette hozzá a magyar birkózósport eddigi utolsó olimpiai bajnoka.

Farkas Tibor, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára a mob.hu-nak megerősítette: Majoros december elsejétől részfeladatokat fog ellátni a birkózó-válogatottnál; taktikai tanácsokat fog adni, illetve egyes súlycsoportok képviselői mellett technikai elemek gyakorlásában fog segítséget nyújtani.

(MOB-MBSZ, fotó: MTI/Bruzák Noémi)