Már 17 magyar egység döntős 500 és 1000m-en

Már 17 magyar egység döntős 500 és 1000m-en

2014. 05. 23.
Megosztás

Remek nyitány a Maty-éren! A szegedi világkupa első napján 17 magyar egység jutott be a hétvégi 500 és 1000 méteres döntőkbe. Magabiztosan lépett tovább Kozák Danuta, Vajda Attila, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert páros, valamint a Dombi Rudolf, Kökény Roland duó is.

A péntek délelőtti előfutamok során öt magyar egység jutott be egyenes ágon a hétvégi döntőkbe, a délutáni program során csak fokozódott a helyzet, a középfutamokat ugyanis egy-két kivétellel sikerrel vették a mieink, több számban is mindkét magyar egység megküzdhet majd az érmekért.

Női K-1 500 méteren a kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta a legjobb idővel került be a fináléba, de ott van a nyomában Kárász Anna, aki szintén dobogós eredményben reménykedik.

„Kemény volt nagyon ez a pálya, szembeszél nehezítette a dolgunkat, bár azért én a felső pályán egy kicsit kedvezményezett voltam. Mindent kiadtam magamból, nagyon besavasodtam, de ez az az állapot, amit ki kell bírni. A többieket nem is láttam, hogy hol tartanak, egyedül Danát tudtam figyelni a szemem sarkából” - mondta Kárász Anna, aki leszögezte az idén a fő száma a K-1 500 méter lesz.

A hosszabbik távon már a délelőtti előfutamból a fináléba jutott kiváló maratonistánk, Csay Renáta, hozzá csatlakozott a délutáni középfutamból a táv világbajnoki címvédője Medveczky Erika.

Az olimpiai távú párosban, K-2 500 méteren ezúttal fiataljaink vállaltak szerepet, de sem a Szabó Petra, Tóth Dzsenifer duó, sem a Horváth Noémi, Bodonyi Dóra kettős nem tudott a legjobbak közé férkőzni. K-2 1000 méteren azonban mindkét magyar egységnek szoríthatunk a döntőben: Szilvásy Nóra és Bodonyi Dóra az előfutamból, a Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna páros a középfutamból jutott be a döntőbe.

„Az ötszáz méter nem jött össze, mert a rajtban beragadtunk, de jónak érzem az ezer párost Nórával, remélem lesz esélyünk a dobogóra állni. Vagy tudják mit, inkább nyerni. Igen nyerni szeretnék ebben a számban” - árulta el Bodonyi Dóra.

A férfiak K-1 1000 méteres versenyében a vb-bronzérmes Dombvári Bencét legyűrte a betegsége, de Schenk Áron sem tudta felvenni a versenyt a világ legjobbjaival. Dombi Rudolf és Kökény Roland azonban kajakiskolát adott a középfutamban a nagy rivális német egységnek K-2 1000 méteren, tették mindezt úgy, hogy Dombi az 500 párosra is tartalékolt az erejéből. A négyesek küzdelmében az olimpiai ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel alkotta kvartett az első körben, a Noé Bálint, Szalai Tamás, Boros Gergely, Kugler Attila összetételű csapathajó a második körben nyújtott taktikus versenyzésével, az olimpiai bajnok, vb-bronzérmes ausztrálokat legyőzve lépett tovább.

A kenusoknál Vajda Attila délelőtti diadala után, a párosban olimpiai bronzérmes Kiss Tamás is kiküzdötte a vk-döntős szereplést.

„Volt már jobb is – mondta Ludasi Róbert tanítványa -, de jól mentem, jól tudtam evezni. Persze a maximumot a döntőre tartogatom, kíváncsi vagyok rá, hogy hol tartok a felkészülésben.”

C-2 1000 méteren Vasbányai Henrik és Mike Róbert világbajnoki címvédőhöz méltón versenyzett, s óriási fölénnyel nyert a délelőtt folyamán. Edzőjük Oláh Tamás is elégedetten nyugtázta a fiúk teljesítményét: „Jó látni, hogy a rajtjuk is végre összeállt, és bár az Eb-címvédő oroszok nagyon erősnek tűnnek, reménykedek a jó szereplésben.” Vasbányaiék egyébként nem lesznek egyedül a döntőben, az idén alakult Vass András, Varga Dávid kettős is kiharcolta a továbbjutást.

És hogy mi történt a férfiak délutáni 500 méteres versenyei során?

K-1 500 méteren betegsége miatt visszalépett Dombvári Bence, míg Hérics Dávidnak nem sikerült kiharcolnia a döntőbe jutást. K-2 500 méteren Dombi Rudolf, Boros Gergellyel is érzékeltette: ebben a számban is stoppolnák a dobogó egyik helyét.

„Nagyon jól megy alattunk a hajó, az utolsó száz méteren már ki is engedtünk, akkora volt a fölényünk Gerivel” - mondta Dombi Rudolf, akinek párja ugyebár K-4 1000 méteren is ott lesz a döntőben.

„Futamról futamra jobban érezzük egymást, érvényes ez a négyesre is” - magyarázta a felemás zokniban a hajómérlegelésnél álldogáló Boros. - Ez nem babona, csak nem találtam meg a párját. Teljesen mindegy, a hajóban úgy se látja senki.”

A másik magyar egység, Noé Bálint és Noé Zsombor ezúttal lemaradt a döntőről, igaz, a váci fiatalok inkább hosszabb távokon szoktak jó eredménnyel előrukkolni.

Kenuban Vajda Attila ismét könnyed győzelmet aratott, nem kényszerült újabb körre, míg a győriek fiatalja, Khaut Kristóf a milánói világkupa után ismét beverekedte magát a döntőbe. C-2 500 méteren Vasbányai Henrik és Mike Róbert is egyből a döntőbe jutott, a fiatal Szabó Gábor, Szabó Kristóf duónak azonban ugyanez nem sikerült.

A szombati döntők időrendje:

10.32: női K1 500 m;
10.37:
női K2 500 m;
10.49: férfi K1 1000 m;
10.56: férfi C1 1000 m;
11.03: férfi K2 1000 m;
11.16:
férfi C2 1000 m;
11.29:
női K1 1000 m;
11.36:
női K2 1000 m;
11.48:
férfi C4 1000 m;
11.55: férfi K4 1000 m;
13.35-től: parakenudöntők.

(Forrás: kajakkenusport.hu, fotók: delmagyar.hu)