Már árulják a jegyeket az Európa Játékokra

Már árulják a jegyeket az Európa Játékokra

2015. 03. 21.
Megosztás

Elkezdték árulni a belépőket a június második felében rendezendő első Európa Játékokra. Az első jegyeket Ilham Alijev elnök és felesége, Mehriban Alijeva vásárolta meg.

Az ünnepélyes pillanat fényét emelte, hogy az éppen az azeri tavaszi fesztivál, a Novruz idejére esett, amelyet hatalmas tömegek ünnepeltek az utcán.

Azad Rahimov ifjúsági és sportminiszter, a játékok szervezőbizottságának alelnöke elmondta:

„A Novruz nagyon különleges az azeri embereknek, és az ünnepségek idén összekapcsolódnak az Európa Játékokkal – a legnagyobb sporteseménnyel, amelyet az országban valaha rendeztek. Az ünnepségeket csak még különlegesebbé tették az elnök, a First Lady és családjuk jelenléte.”

Az Azeri Nemzeti Olimpiai Bizottság igazgatója úgy véli, az eseménysorozat nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a játékok még nagyobb népszerűségnek örvendjen, és mindenkiben tudatosuljon: Baku nagyszerű házigazdája lesz a multisporteseménynek.

Simon Clegg, Baku 2015 egyik főszervezője fontos üzenetnek tartja, hogy az elnök és felesége vásárolta meg az első jegyeket a játékokra.

„Mérföldkő ez az esemény szempontjából. A jegyek árképzése baráti: a sporteseményekre 2-5 manatért lehet bejutni, míg a nyitóünnepségre 20, a záróceremóniára 10 manatba kerül a legolcsóbb belépő. A 16 éven aluliak emellett a legtöbb versenyre ingyen mehetnek be.” (Tájékoztatásul: 1 manat = 270 forint)

„Nincs kétségem afelől, hogy a várakozás egyre nő majd, ahogy közeledünk a játékok felé.”

A szurkolóknak további könnyebbség, hogy érvényes belépőjeggyel, illetve annak visszaigazolásával gyorsított eljárásban lehet azeri vízumot igényelni.