Egy gól a Veszprém hátránya; Büszkeség és bánat

Már csak a bronz juthat az MKB-MVM Veszprémnek, de ehhez le kell győznie a Barcelonát

2014. 05. 31.
Megosztás

Hiába vezetett az első félidőben 11-8-ra, a végén háromgólos vereséget szenvedett (26.29) szombaton Kölnben a VELUX EHF Final Four első elődöntőjében az MKB-MVM Veszprém kézilabda csapata, amely már megint csak gratulálhatott a német színeket képviselő THW Kiel játékosainak. Sajnos már megint, mert ugyanez az ellenfél tavaly tavasszal kétszer is egy gólos különbséggel bizonyult jobbnak a magyar bajnoknál. Akkor úgy mondták, hogy a két fiaskóban a részrehajló játékvezetők is benne voltak, mert "belenyúltak" a meccsekbe.

Ugyanezt kijelenteni a szombati vereség után elfogadhatatlan magyarázatnak és olcsó kifogásnak számítna, másfelől csak rontaná a veszprémi együttes megítélését az európai szövetség, és annak játékvezetői kara köreiben.
Ilyenkor sokkal hitelesebbnek és udvariasabbnak számít az önkritika, amelyet elsőként Hajnal Csaba, a klub sportigazgatója öntött szavakba.

" Ami a második félidőben történt, arról sajnálatomra semmi jót nem tudok mondani. Úgyis fogalmazhatok, hogy a második harminc percből le kell vonni a konzekvenciát." - nyilatkozta elkeseredetten Hajnal, és bár a kritikája néhány játékosra is vonatkozott, ez maradjon inkább a csapat belügye.

Annyit azért mégis csak meg kell jegyezni, hogy a mérkőzés statisztikai összefoglalója szerint a Kiel 15 gyors indításból 14 helyzetet értékesített, míg ugyanez a mutató a Veszprémnél csak ötből négy volt...

A 29:26-os vereség után Carlos Ortega, a csapat spanyol edzője nem csatlakozhat honfitársaihoz, a Győrt a női Bajnokok Ligájában győzelemhez segítő Ambros Martinhoz, de még a Szegedet az EHF Kupában a dobogó legfelső fokára juttató Juan Carlos Pastorhoz sem. Szombaton eldőlt, hogy az FC Barcelona egykori hatszoros (!) BL győztes játékosa most már csak a bronzérmet pályázhatja meg a vasárnapi folytatásban.

"Nem azt történt, amire számítottam, és ez főleg a második félidőre vonatkozó megállapításom. Sulic kiállítása után próbáltam átszervezni a védelmünket, de a kiválása az egész csapatot visszavetette. Sok volt a hibánk, jóval több, mint amennyit egy BL elődöntőben el lehet követni. Még ma este le kell ülnöm a játékosaimmal, hogy lelket verjek beléjük, de azért is, hogy a mérkőzésünk felvételét elemezve le tudjuk vonni a tanulságokat. Én is csalódott vagyok, de igyekszem holnapig túltenni magamat a vereségen"

Alfred Gislason, a Kiel izlandi edzője, akinek sajnos egyre jobb a mérlege a magyar kézilabda klubokkal szemben, öt perc leforgása alatt melegítő ruhából öltönybe átöltözve jelent meg a mérkőzés utáni rövid sajtótájékoztatón, ahol meghatódva nyilatkozott:

"Büszke vagyok a játékosaimra, a közönségünknek pedig köszönettel tartozom. A második félidőben döntöttük el a mérkőzés sorsát, de ehhez az is kellett, hogy az első harminc percben nem hagytuk "elszökni" a már három góllal is vezető Veszprémet. Egy hét leforgása alatt először minden erőnket bevetve megnyertük a Bundesligát, és most a Bajnokok Ligájának a döntőjére készülthetünk. Nem szokásom egyetlen játékos teljesítményét kiemelni, de most mégis megteszem ezt. Kapusunknak, Andreas Palickának oroszlánrésze volt abban, hogy a vasárnapi döntőben egy még szebb álom teljesítésére is vállalkozhatunk."

Carlos Ortega a hatvan percig - csere nélkül - a veszprémi kaput védő Mirko Alilovicsot jelölte ki a sajtkonferencia játékostársait is képviselő résztvevőjének, aki nem tudta palástolni az elkeseredettségét.

"Még a második félidő elején is bízhattunk a győzelemben, de aztán sokszor a Kielnek segítettünk a hibáinkkal. Nem lett volna szabad felhozni az ellenfelet, mert egy ekkora és ilyen "tüzes" hazai szurkolótábor előtt a németek képesek kihozni mindent magukból. Sőt, még annál is többet. Abban reménykedek, hogy vasárnap legalább a harmadik helyet meg tudjuk szerezni és akkor először az életemben én is érmes lehetek a Bajnokok Ligájában."

Filip Jicha, a győztes Kiel átlövője úgy vélekedett, hogy az első félidőben a Veszprém volt egy hajszállal jobb, a másodikban viszont egyértelműen a Kiel.

"A hajrában taktikailag és erőnlétben is felülmúltuk a Veszprémet." - hangsúlyozta.

Nem múlhatott a magyar siker a szervező bizottság által meghívott magyar bemondón, Mosonyi Józsefen, aki a kezdés előtt ugyanolyan lelkesen és a torkaszakadtából próbálta tűzbe hozni a magyar csapat játékosait, mint odahaza Veszprémben, de a Kölnben szurkoló körülbelül ezer magyar drukkereken sem, akik a náluk tizenkilencszer több német hangját próbálták túlszárnyalni. Most azonban a "Hajrá Építők" és a "Harcoljatok" is kevés volt az üdvözöléshez. Ők még a végén is segíteni próbáltak, hiszen végig kitartottak, és úgy búcsúztak, hogy "Szép volt fiúk!"

Azt viszont már csak remélni lehet, hogy ugyanez a rigmus vasárnap délután már egy bronzérmes csapatnak szólhat, a zárónap első mérkőzésén, ahol az FC Barcelonával kell megvívniuk. A spanyolok ugyanis kétszeri hosszabbítás után két góllal kikaptak az SG Flensburg-Handewitt együttesétől. Ennek a meccsnek az alakulása kísértetiesen hasonlított a labdarúgók "színtiszta spanyol" BL döntőjére, ahol a győztesnek hitt Atletico Madrid a hosszabbításban 4:1-re kapott ki a Real Madridtól.

Itt Kölnben viszont két német együttes döntheti el az elsőség sorsát.

DÖNTŐ (június 1.)

Flensburg (német)–Kiel (német) 18.00 (Tv: DIGI Sport)
V: Martin Gjeding, Mads Hansen (dánok)

A HARMADIK HELYÉRT (június 1.)
Barcelona (spanyol)–MKB-MVM VESZPRÉM (magyar) 15.15 (Tv: DIGI Sport, M1)
V: Andrej Guszko, Sziarhej Repkin (fehéroroszok)

(Telekom Sporthír Szolgálat - Szalay Péter)