Maradt éremesély a hokiban

Maradt éremesély a hokiban

2016. 02. 15.
Megosztás

Az időjárásra továbbra sem lehet panasz Lillehammerben, a téli ifjúsági olimpián. Reggel ugyan mínusz 15 fokra ébredhetett, aki korán kelt, de a szikrázó napsütésben nulla fok közelébe emelkedett a hőmérséklet.

A délelőtt a snowboardosokról szólt és bár tudtuk, hogy nem Szász Csongor Ármin, illetve Fehér Zsófia a szám esélyese, arra azért senki nem számított, hogy Zsófi kórházban végzi. A cross szakágban indultak mindketten. A nyolc közé kerülésről döntő öt futam befejező etapjában a magyar lány a 3. helyen haladt és épp elkezdte előzni a németet, amikor az nem túl sportszerűen, de a szabályt nem megszegve elé farolt. Bukás lett a manőverből. Elúszott az esély a negyeddöntőbe jutásra, és ami még rosszabb, a keddi csapatversenyről is lemarad Fehér Zsófi, mert a hosszas kórházi vizsgálat kiderítette, hogy komoly térdszalag húzódást szenvedett. Szász Csongor Ármin nem tudott a legjobb 16 közé kerülni.

Hafjellből Lillehammerbe vezetett az út, mert délben kezdtek a hokisok a Kristins csarnokban. Vértes Nátán az első helyről várta a hétfői folytatást az egyéni ügyességi versenyben, és jól sikerült a rajt, de a következő két számban, a lövéssebesség-mérésben és a pontos passzos feladatban lankadt a figyelem. Szerencsére a záró próbára, a korongvezetésben újra remekelt, és többek között a finn riválist is legyőzve 2. lett. Így magabiztosan jutott a csütörtök esti nyolcas döntőbe, ahol mindenki tiszta lappal indul, és a feladatok megegyeznek az eddigiekkel.

„Sajnálom, hogy a közepén nem úgy jött ki a lépés, ahogy terveztem, és kétszer egymás után az első kanyarban kiestem. A minimum célomat, a nyolcba kerülést azért elértem. Ahhoz képest, hogy hibáztam, nem is annyira rossz a 4. hely, amivel tovább mentem. Csütörtökön ki kell javítanom a hibáimat és ott kell a legjobbnak lennem. Ha fejben végig koncentrált maradok, nem zökkent ki semmi, akkor csütörtökön bármi megtörténhet. Az éremmel már elégedett lennék, de a célom az első hely”- jelentette ki határozottan Vértes Nátán, akinek eddigi sikereihez Borkai Zsolt, a MOB elnöke is gratulált.

Hétfőn sokan várták az alpesi sí királynőjét, és a téli ifjúsági olimpia egyik követe, Lindsey Vonn nem okozott csalódást: a Hakons csarnokban találkozott a fiatalokkal. A több mint 30 követ között van magyar is, a gyorskorcsolyázó Nagy Konrád példaértékű komolysággal teszi a dolgát, a világbajnokságot is kihagyta azért, hogy itt lehessen. Kedden ő is mindent megtesz majd a rövidpályás korisok, leginkább Liu Shaoang sikeréért. Az 500 méter következik és az 1000 méteren bronzot nyert fiúnknak a rövidebb táv a főszáma…

Eredmények, február 15.:

Snowboard Cross, lányok: 11. Fehér Zsófia eredmény
Snowboard Cross, fiúk: 17. Szász Csongor eredmény
Biatlon, 10km üldözéses, fiúk: 35. Herneczky Áron eredmény
Biatlon 7,5km üldözéses, lányok: 39. Veres Mirella eredmény
Szabad stilusú sízés, sícross, fiúk: 16. Nagy Bence Q H
Jégkorong Skills Challenge: 4. Vértes Nátán
3. feladat eredmény állás
4. feladat eredmény állás
5. feladat eredmény állás
6. feladat eredmény végeredmény

(MOB/SE, fotó: MOB/Szalmás Péter)