Március 23-án búcsúznak a Honvéd korábbi ügyvezetőjétől, Molnár Imrétől

Március 23-án búcsúznak a Honvéd korábbi ügyvezetőjétől, Molnár Imrétől

2017. 03. 17.
Megosztás


Március 23-án 14.30 órától búcsúztatják a Farkasréti Temetőben Molnár Imrét, a Budapesti Honvéd SE korábbi ügyvezetőjét. A sportvezető, a MOB korábbi tagja életének 67. évében, hosszan tartó betegség után, március 6-án hunyt el.

„Molnár Imre, vagy ahogyan pályatársai, barátai szólították, „Molinó” életében a család mellett csak egy dolog számított igazán: a sport és a Budapesti Honvéd Sportegyesület. Molnár Imre diplomás testnevelő tanár, szakedző szinte az egész sportvezetői munkásságát a Honvédban töltötte. 1970-től 1974-ig a Testnevelési Főiskola nappali tagozatos hallgatójaként is élvonalbeli röplabdázó, ezután a tanulmányait befejezve 1974-től 1977-ig a MALÉV NB I-es röplabdacsapatának tagja volt. 1977-től 1990-ig a Budapesti Honvéd SE mellett működő sportiskola igazgatója. Vezetése alatt számtalan kiváló versenyző került ki a jól szervezett utánpótlás-képzési és -nevelési rendszerből, mint például Tatár István, Fábián László, Martinek János, Csipes Ferenc, Ábrahám Attila vagy Nébald György. 1990 és 2005 között a BHSE Torna Szakosztályának igazgatójaként szintén nagy érdemeket szerzett a magyar tornasportnak. Legeredményesebb versenyzője Csollány Szilveszter volt, aki olimpiai bajnokként került a Honvédhoz, de 2002-ben már Honvéd-színekben lett világbajnok. Kunszt Gábor örökös tiszteletbeli elnöktől 2005-ben vette át a stafétabotot és lett a BHSE megválasztott ügyvezető elnöke. Molnár Imre számtalan kitüntetést kapott munkásságáért. Sokat tett a magyar egyetemes sportért és a Budapesti Honvéd Sportegyesületért, illetve a honvédség és a társadalom együttműködésének fejlesztéséért. A Budapesti Honvéd Sportegyesület saját halottjának tekinti. Temetése 2017. március 23-án 14.30 órakor a Farkasréti Temetőben lesz - írja a Honvédelmi Minisztérium honlapja.

A MOB elnöke, Borkai Zsolt és dr. Bartha Csaba főtitkár az egyesület idén megválasztott ügyvezető elnökének, Gergely Istvánnak címzett levelében fejezte ki részvétét. „Imre egy kiváló sportember, egy felkészült sportvezető volt. Élete volt a sport. Évtizedeken keresztül vezette a siker felé az ország egyik legeredményesebb klubját, a Budapesti Honvédot; személyét ciklusokon keresztül tudhatta tagjai közt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése. Molnár Imre elvesztése pótolhatatlan a magyar sport, az olimpiai család számára. Részvétünket fejezzük ki, egyben osztozunk a Budapesti Honvéd Sportegyesület vezetőinek, edzőinek, sportolóinak; a szakosztályok tagjainak gyászában” - írták levelükben a MOB vezetői.

A család kérése, ha valaki koszorúra szánna pénzt, azt a BHSE utánpótlás-nevelésére ajánlja fel.

(MOB, fotó: BHSE)