Márki Zoltán Gavallérral az amatőrök élén

Márki Zoltán Gavallérral az amatőrök élén

2012. 09. 01.
Megosztás

Az amatőr és az ifjúsági lovasok elődöntőjével folytatódott a Fiat díjugrató magyar bajnokság.

A többnapos sorozat második versenynapján az eddigi legnépesebb induló létszámot, 48 versenyzőt regisztrálhattak a szervezők. Az amatőröknél Márki Zoltán (Gavallér), az ifjúságiaknál Cserni Panni Zsuzsanna (Amulett) bizonyult a legjobbnak.

A pálya hossza 500 métert tett ki, az akadályok akadályokat 120-130 cm-es magasságúra építették, az alapidőt 86 másodpercben állapította meg a zsűri.
Az amatőrök között számos profi teljesítményre képes indulót láthatott a közönség, akik között Márki Zoltán Gavallérral érte el a legjobb eredményt a hibaidős versenyszámban. A páros nagy tempóban éles, szűk fordulókat mutatott be. Márki kockáztatott, de neki lett igaza, mert Gavallér jó partnernek bizonyult.

„Remek formát mutatott Gavallér – mondta Márki Zoltán. – A pályát tanulmányozva elhatároztam, hogy a rövid fordulásokkal próbálok időt nyerni. Rendkívül szűk fordulókat vettem, az egyiknél tempó is vesztettünk, mert úgy meghúztam a lovat, hogy azt hitte megállunk, de akkor odaszúrva jeleztem, hogy haladjunk. Annál a résznél szerencsénk volt, szinte helyből ugrotta meg a gátat. Azt szoktam mondani, hogy Gavallér vagy az elején van vagy sehol. Egyébként bízom a jó folytatásban."

Az ifjúsági lovasoknál tizenkét 130-140 centiméteres magasra épített akadály várt a lovasokra a hibaidős versenyszámban. A dobogó első két fokáért folyó harcban századmásodpercek döntöttek. Ebben a csatában Cserni Panni Zsuzsanna (Amulett) bizonyult ügyesebbnek Kelemen Zitával (Gizi) szemben, a harmadik a kiskunhalasi Füzér Flóra (Lola) lett.

„Igazából a pálya kilencedik akadálya utáni meredek okozott nehézséget, mert ott nem mindegy, hogy hat vagy hét vágta ugrásra jön ki a lépés, de sikerült megoldanunk – nyilatkozta Cserni Panni Zsuzsanna. – Lovammal sok munkát végeztünk az utóbbi időben, a nyáron sokat erősítettünk. Jó formában érzem magunk, bízom abban, hogy a következő fordulóban is jól megyünk.”

A pénteki versenynap utolsó számában, a felnőtt középdöntőben egyben a csapatért versenyeztek a lovasok. Az erőpróba ugyanaz volt számukra is, mint az egyéniben indulóknak. A tavaly győztes Csongrád megye megvédte bajnoki címét, a második a Mezőhegyesi SE együttese lett, míg a dobogó harmadik fokára Pest megye állhatott fel.


DÍJUGRATÓ OB AMATŐR LOVASOK, ELŐDÖNTŐ
1. Márki Zoltán (Gavallér), Pasaréti Honvéd Lovas SE 0 hibapont/77.21 mp, 2. Botos Eszter (Mont Blanc), Nimród LSE 0 hp/73.04 mp, 3. Vindeczker Barbara (Vendetta), Ceglédi Lovas Klub 0 hp/76.46 mp

IFJÚSÁGI LOVASOK, ELŐDÖNTŐ
1. Cserni Panni Zsuzsanna (Amulett), Sandstone Horses Team 0 hibapont/73.22 mp, 2. Kelemen Zitával (Gizi), Orgoványi Lovas Klub 0 hp/73.51 mp, 3. Füzér Flóra (Lola), Kiskunhalasi LTSE 0 hp/78.89 mp

DÍJUGRATÓ OB FIATAL LOVASOK, ELŐDÖNTŐ
1. Török Sándor (Lancelot), Sándor Lovasfarm Kft. 0 hp 66,54 mp, 2. ifj. Szabó Gábor (Timpex Cabale), Timpex Nyíregyháza LK 0 hp, 67,07 mp, 3. Burucs Borbála (Mamma Mia), 4 hp, 67,31 mp

FELNŐTT KÖZÉPDÖNTŐ
1. Kovács Kaarlo (Agropoint Cassisus), Morris Lovas Klub 4 hp 162, 67 mp, 2. Tóth László (Isti), Toll 96 Kft. 4 hp, 154,54 mp, 3. Szuhay Gyula (Dr. Oklund), Gyula Farm Miskolc Kft. 5 hp, 165,23 mp

FELNŐTT CSAPATVERSENY
1. Csongrád megye – Réti Dávid (Laakon), Czékus Zoltán (Apolló), Kovács Kaarlo (Agropoint Cassius), Herczeg Csaba (Gulerno Rocky), 2. Mezőhegyesi SE – Jován Richárd (Compari), Szász Attila (Vénusz), Krúcsó Szabolcs (Chacco Boy), 3. Pest megye 1-es csapata – Bazsó Gergely (Alkony), Korbán Krisztián (Akadémia Inkognitó), Búza Krisztián (Scotty), Kelemen Kristóf (Carl Der Grosse)

(Forrás: MTI)