EB: Márton Anna nagy sikere

Márton Anna: 30 verseny egy szezonban, de most jön a ráadás

2013. 06. 29.
Megosztás

Márton Anna igen mozgalmas szezont tudhat a háta mögött. Olyannyira, hogy együtt kellett összeszámolnunk, harminc női kardversenyen indult ebben az idényben! A 18 esztendős, de már felnőtt Európa-bajnoki hatodik tehetség – a MOL Tehetségtámogató Programjának résztvevője – azonban pontosan tudja, a legfontosabb kettő még most következik.

“Hogy hány versenyen indultam ebben a szezonban? Junior válogatók, Világkupák, ugyanez a felnőttek között, junior Eb és vb, felnőtt Eb, magyar bajnokság mindkét korosztályban, valamint a csapatversenyek. Húsznál biztosan több. Inkább harminc. De egyáltalán nem unalmas.”

Természetesen a harminc verseny mérlegéről is beszélt a magyar vívó-válogatott legfiatalabb tagja.

“Összességében elégedett vagyok, de a budapesti világbajnokság még feltétlenül valamerre tovább billenti a mérleg nyelvét. Az Európa-bajnokságok eddig nagyszerűen sikerültek. Juniorban csapatban nyertünk Budapesten, a felnőttek között meg

Zágrábban lettem egyéniben hatodik. A világbajnokság azonban idén nem kellemes emlék, a poreci junior vb nem úgy alakult, ahogy szerettem volna.”
Márton Anna az egyik támogatottja a MOL és az Új Európa Alapítvány tehetséggondozó programjának. Állítja, ez nem csak anyagilag segíti céljai elérésében.

“Harmadik éve vagyok a program támogatottja. Amikor először pályáztam, nem nyertem. De már három esztendeje tagja vagyok a MOL-családnak, és ez valóban nem csupán anyagi támaszt jelent. Sokat jelent a menedzselésemben, számíthatok a cég kapcsolatrendszerére, tényleg úgy érzem, hogy közéjük tartozom. Ebből a pályázatból idén kiöregszem, de bízom benne, hogy más módon továbbra is kapcsolatban maradhatok a MOL-lal.”

Három nap Balaton. Ebből a nyárból augusztus közepéig ennyi pihenés jutott a kardvívónőnek.

“Hétvégén még szép idő volt, három napot a Balatonon pihentem. Most bőszen tanulok, mert ősszel érettségizem, de már alig várom, hogy hétfőn kezdődjön a világbajnoki felkészülés. Hozzászoktam, hogy a vívás az első, és ehhez rendelem hozzá a többi feladatot. Természetesen a család és az iskola ebben nagyon sokat segít, egyedül nem menne.”

A világbajnoki felkészülés első hetében ausztriai fizikai felkészülés szerepel a programban, amely Márton Anna szerint sokat segít a versenyeken.

“Ajkler Zita erőnléti edző irányítja a munkát, melyet nagyon hasznosnak tartok. A felnőtt Európa-bajnokság előtt is volt hasonló szakasza a felkészülésnek, és a versenyen azt éreztem: nem vagyok fáradt. Pedig a felnőttek mezőnyében korábban fejben és fizikálisan is gyengébbnek éreztem magam az idősebbeknél. Most nem. Sőt, a negyeddöntőben a világranglistát vezető ukrán Harlannal is szoros asszót tudtam vívni, és nem azért kaptam ki, mert nem bírtam szusszal a végét. Aztán következnek a napi iskolák mesteremmel, Gárdos Gáborral, egy közös edzőtábor a rendkívül erős, Európa-bajnok orosz válogatottal, és már itt is a világbajnokság. Nagyon várom már.”

A kardozó tehetség azt is tudja, a hazai rendezésű MOL Vívó Világbajnokság nem egy verseny lesz számára a sok közül.

“Osztálytársak, ismerősök, vagy a zágrábi Európa-bajnokságon az ellenfelek is folyamatosan a budapesti világbajnokságról kérdeznek. Nagyon látványos a kampány, a filmek, plakátok mindenkinek tetszenek, a médiában sokkal többet szereplünk a korábbinál, ebben a sportágban nemigen volt ilyenre példa, szerintem nagyon jó munkát végeznek a szervezők. Olyan emberek érdeklődnek, akik korábban azt sem tudták, hogy vívok. Remélem, minél többen szurkolnak majd nekünk a SYMA Csarnokban, mert az biztosan sokat segítene. És hogy milyen eredménnyel lennék elégedett? Azt szeretném érezni, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a maximális tudásomat nyújtottam. Majd meglátjuk, hogy ez milyen eredménnyel párosul.”

(Forrás: hunfencing.hu)