Márton Anna a 16 között búcsúzott

Márton Anna a 16 között búcsúzott

2016. 08. 08.
Megosztás


Az első olimpiáján Rióban résztvevő Márton Anna a nyolcaddöntőben kiesett a női kardozók hétfői versenynapján, így a 35 indulóból a legjobb 16 versenyző között zárt, 10. lett.

A magyar lány előnyerő volt az első fordulóban, majd a venezuelai Benitez Romero ellenében állt a pástra a legjobb 32 köözött. Már 14-7-re is vezetett Márton, amikor ellenfele sorozatban hét találattal egyenlített. Annának sikerült a győztes találatot bevinnie (15-14), ezután a 16 között a francia Manon Brunet következett. A mérkőzés elején még 8-5-re vezetett, majd megtorpant, s végül 15-12-es vereséget szenvedett.

Gárdos Gábor mindössze 21 éves, egyéniben világbajnoki bronzérmes (2015), Európa-bajnoki ezüstérmes (2016) tanítványa a 2010-es ifjúsági olimpián eredményei alapján részt vehetett volna, de akkor oda még túl fiatal volt. Korábban a mob.hu-nak azt mondta, megcélozza a tokiói olimpiát is.

Az olimpián kedden a férfi párbajtőrözők egyéni versenye következik: Imre Géza, Boczkó Gábor és Rédli András lép pástra.

(MOB, fotó: MTI/Illyés Tibor)