Márványtábla a világbajnok vízilabdázók tiszteletére

Márványtábla a világbajnok vízilabdázók tiszteletére

2013. 12. 10.
Megosztás

A magyar férfi vízilabda-válogatott nyári barcelonai világbajnoki címének emléket állító márványtáblát avattak a margitszigeti Hajós Uszoda előcsarnokában.

A hétfői ünnepségen megjelent mind a 13 aranyérmes és szövetségi kapitányuk, Benedek Tibor is.

A nevüket megörökítő táblát - Kemény Dénesnek, az előző kapitánynak, a szövetség jelenlegi elnökének jelenlétében - Benedek Tibor és a csapatkapitány Varga Dániel leplezte le.

Benedek Tibor hangoztatta: sok vízilabdás álma, hogy neve felkerüljön ilyen helyre. Hozzáfűzte, hogy nagy büszkeséget érez, és boldog, amiért magát és a csapatot is ott láthatja nap mint nap, egy ilyen táblán.

A ceremónián az érdekességek sorában elhangzott, hogy a Decker fivérek, Attila ás Ádám a hatodik testvérpár a "táblahistóriában", a Varga testvérpár, Dániel és Dénes pedig az első abban, hogy olimpiai aranyérmüket követően immár világbajnokként is megörökítették a nevüket.

Szivós Márton a maga nemében szintén kuriózum, amennyiben egyedülálló módon egy család harmadik generációs tagjaként, az olimpiai bajnok nagypapa és édesapa után ő maga vb-elsőként vált "táblaszereplővé".

A 2013-as vb-hősök márványtáblájának névsora:
Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Attila, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Nagy Viktor, Szivós Márton, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes - játékosok, Benedek Tibor szövetségi kapitány

(Forrás: MTI, fotó: Szaka József)