Matura duplázott Szapporóban

Matura duplázott Szapporóban

2013. 01. 21.
Megosztás

A japán Szapporóban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata.

A szombati egyéni verseny után a vasárnapin is a cseh Jan Matura győzött, ezúttal a szlovén Robert Kranjecet és a német Andreas Wankot megelőzve.
Ezúttal is Matura állt az élen már az első sorozatot követően is, amit 132 és fél méteres ugrásával érdemelt ki. Erre 122.4 pontot kapott, így kilenc tizeddel előzte meg a japán Ito Daikit és 1.9-cel a svájci Gregor Deschwandent. Érdekes, hogy a sorozat legnagyobbját ugró Wank (135 méter) csak a negyedik helyen állt, Kranjec pedig a hetedik volt.

A versenyt egyébként a szakadó hóesés miatt többször is meg kellett szakítani, a kvalifikációt például be sem tudták fejezni, így ötven helyett ötvennégyen indulhattak az első sorozatban. Az annak végére teljesen elromló időjárási viszonyok következtében pedig a legjobbak már irreális körülmények között ugorhattak, ezért a menők közül sem az összetett világkupában harmadik helyen álló német Severin Freund, sem a negyedik norvég Anders Jacobsen nem jutott be a következő sorozatba, de a második norvég Anders Bardal is éppen csak, huszonnyolcadikként.
Ő azért a másodikban alaposan javított, s egészen a 15. pozícióig tudott előrejönni. Amikor Kranjec sorra került, a norvég Tom Hilde vezetett, de a szlovén 134 méterrel nyolc pontot rávert a szombati másodikra. A következő ugrók közül a lengyel Kamil Stoch és a szlovén Jurij Tepes is csak kettőjük mögé tudott besorolni, és bár Wank a nap leghosszabb ugrását mutatta be (136 méter), így is csupán a második helyet tudta átvenni.

Deschwandennek nem sikerült jól a kísérlete, csak 108 méterig szállt, amivel éppen Bardal mögött végzett, míg Itót szabálytalan felszerelése miatt kizárták, ő le sem ugorhatott. Már csak Matura volt hátra, s a cseh ezúttal sem remegett meg: noha mindössze 133 méterig repült, az első sorozatban Kranjeccal szemben felhalmozott 3.4 pontos előnyének a fele így is megmaradt, azaz két nap alatt már a második vk-győzelmét ünnepelhette, holott korábban még dobogón sem állt soha.

SÍUGRÁS VILÁGKUPA, SZAPPORO
1. Jan Matura (cseh) 247 pont (132.5 méter/133 méter), 2. Robert Kranjec (szlovén) 245.7 (131/134), 3. Andreas Wank (német) 241 (135/136)
A világkupa állása 15 verseny után (még 13 van hátra):
1. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 840 pont, 2. Anders Bardal (norvég) 721, 3. Severin Freund (német) 601

(Forrás: MTI)