Megdöntötték Gyurta Dániel világcsúcsát

Megdöntötték Gyurta Dániel világcsúcsát

2012. 09. 16.
Megosztás

A japán Jamagucsi Akihiro szombaton megjavította Gyurta Dániel világcsúcsát 200 méteres mellúszásban.

A mindössze 18 esztendős versenyző egy Gifuban rendezett viadalon 2:07.01 perc alatt teljesítette a távot, és ezzel 27 századdal gyorsabb volt, mint Gyurta a londoni olimpiai győzelmekor, augusztus elsején. Jamagucsi nem jutott ki az idei ötkarikás játékokra.

"Ez a kiugróan nagy eredmény csak részben váratlan. Egyfelől a szuperdresszek betiltása után utolérte magát a világ úszósportja, amit már a londoni olimpia halomnyi világcsúcsa is jól mutatott, és a jelek szerint nem állt meg a fejlődés. Másfelől a japánoknál tradicionálisan roppant erős a sportág, azon belül is különösen a mellúszás. Nagy múltja van, iszonyú tömegek űzik" - mondta a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az MTI megkeresésére.

Kiss László úgy vélekedett, hogy a rekordnak ezzel együtt különösebb jelentősége nincs, más és könnyebb egy kis versenyen feszültségmentesen úszni, mint egy olimpián nyerni, ráadásul világcsúccsal.
"Márpedig a mi Gyurta Danink így győzött Londonban, és erre mindig jobban fog emlékezni a világ" - tette hozzá.

(Forrás: mti)