Megérkezett a brassói téli EYOF-ra a Magyar Ifjúsági Csapat

Megérkezett a brassói téli EYOF-ra a Magyar Ifjúsági Csapat

2013. 02. 16.
Megosztás

Szombaton, a kora esti órákban, mintegy 12 órás, autóbusszal történő utazás után megérkezett Brassóba, a 11. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) a Magyar Ifjúsági Csapat.

A 14-18 esztendős korosztály – a felnőtt és az ifjúsági olimpia után harmadik legjelentősebb – olimpiai eseményére dr. Nagy Zsigmond (a képen a csapatorvos Tóth Szabolcs társaságában), a MOB nemzetközi igazgatójának csapatvezetése mellett 6 sportág versenyzője utazott ki. A magyar fiatalok a romániai eseményen műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya, alpesi sí, sílövészet, sífutás és hódeszka sportágakban fognak rajthoz állni február 17. és 22. között.

A Magyar Ifjúsági Csapattal utazott és a verseny első napjainak programjain részt vesz a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Szabó Bence, továbbá a Héraklész Program igazgatója, Tóth József, valamint a Sport XXI. Program vezetője, Pignitzky Dorottya is. „A MOB utánpótlás-programjainak vezetőivel közösen fogjuk megtekinteni a különböző eseményeket, elemezni az EYOF szervezési hátterét. A fesztivált kétévente rendezik, ugyanazon jogokkal, jelképekkel, mint a felnőtt olimpiát. 2017-ben Győr lesz a házigazdája a Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak, ehhez gyűjtünk tapasztalatokat. Én magam az innsbrucki, I. Téli Ifjúsági Olimpián is részt vettem, szeretném, ha minél szélesebb körű ismerettel rendelkeznénk a korosztály olimpiai eseményeinek szervezése tekintetében” – mondta elutazása előtt a kétszeres olimpiai bajnok vívó.

Az olimpiai láng február 17-én érkezik Brassóba, az ünnepélyes megnyitóünnepségen a viadal hivatalos honlapja szerint jelen lesz többek közt Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Patrick Hickey, az európai szervezet első embere is.

Vasárnap reggel a csapatvezetői értekezleten az edzésekkel, a fiatalok utaztatásával kapcsolatban adtak információkat a szervezők, 10 órakor az orvosok számára lesz eligazítás.

Vasárnap délelőtt a rövidpályás gyorskorcsolyázók küzdelmeivel kezdődik a versenyprogram, majd este egy látványos megnyitóünnepségre kerül sor.