Megérkezett Kölnbe az MKB-MVM Veszprém kézilabdacsapata

Megérkezett Kölnbe az MKB-MVM Veszprém kézilabdacsapata

2014. 05. 29.
Megosztás

Csütörtökön koraeste bécsi felszállást követően megérkezett Kölnbe, a VELUX EHF Final Four tornának immár az ötödik alkalommal otthont adó városba az MKB-MVM Veszprém 24 tagú küldöttsége.

A csapat első edzését pénteken délelőtt 10 órától tartja meg Carlos Ortega, a magyar bajnokcsapat spanyol mestere az Ostheim Halléban. Ugyancsak délelőtt gyakorlatozik az FC Barcelona, míg a két német résztvevő, a THW Kiel és az SG Flensburg-Handewitt a délutáni órákat választotta.

A pénteki nap egyik érdekes eseménye az a sajtótájékoztató lesz, ahol a vetélytárs együttesek fél-fél óra erejéig sorjában állnak a média rendelkezésére. Mind a négy csapatot 5-5 játékos képviseli, valamint két sportvezető. Az MKB-MVM Veszprém "színeit" ezúttal Nagy László csapatkapitány, a spanyol Cristian Ugalde, a horvát Mirko Alilovics, a szerb Momir Ilics, valamint a sérüléséből felépült Fazekas Nándor kapus képviseli, de velük együtt ott lesz az érdekes találkozón Hajnal Csaba sportigazgató, valamint Carlos Ortega is.

A Final Four ünnepélyes megnyitóját pénteken este 6 órától rendezik meg a 20 ezer néző befogadására alkalmas Lanxess Arénában.

A torna első elődöntőjét szombaton 15.15 órától rendezik meg, amikor az MKB-MVM Veszprém és a THW Kiel mutatja be a tudását, majd 18 órától a második párban az FC Barcelona és az SG Flensburg-Handewitt következik. A vasárnapi forgatókönyv hasonló: a bronzmérkőzés 15.15, az első hely sorsát eldöntő meccs 18 órakor kezdődik.

Néhány érdekes adat:

A VELUX EHF Final Four szereplői közül a THW Kiel és az FC Barcelona már nyert a Bajnokok Ligájának 2010-ben bevezetett négyes döntőjében, az SG Flensburg-Handewitt pedig két ezüstérmet őriz azokból az időkből, amikor az első számú európai klubtornát még Bajnokcsapatok Európa Kupájának nevezték.
Ugyanezen a tornán 2002-ben a veszprémiek még Fotex Veszprém néven egyszer szintén eljutottak a fináléig, ott viszont alulmaradtak a Magdeburg együttesével szemben.

Köln - a hatalmas Lanxess Aréna - ötödször ad otthont a négyes döntőnek. Eddig egyetlen csapat sem tudott duplázni, és ez az idén is így lesz, mert a címvédő német HSV Hamburg most a döntő közelébe sem tudott kerülni.

A 22-szeres magyar bajnokcsapat még MKB Veszprém néven versenyzett, amikor 2008-ban egy osztállyal lejjebb veretlenül szerezte meg a KEK-ben az első helyet, amelyet az otthoni győzelmével és a mannheimi döntetlenjével biztosított be a Rhein-Neckar Löwen elleni csatában. A csapat vezetőedzője akkor Mocsai Lajos volt, aki most már "csak" a férfi válogatott szakvezetője. A veszprémi klub emlékezetes sikere óta 2211 nap telt el. Időközben a sikercsapat játékosállománya szinte teljesen kicserélődött, a KEK-győztesek közül csak az Iváncsik-testvérek, Gergő és Tamás maradt meg az együttes kötelékében. Mind a ketten ott lesznek Kölnben, és velük együtt Gulyás Péter is, aki sérülés miatt maradt le a hat évvel ezelőtti döntőről.

A 2013/2014. évi Bajnokok Ligájának küzdelmeit záró négyes döntőben a 42 esztendős spanyol Carlos Ortega - a volt barcelonai kézilabdázó - edzői pályafutásának eddigi legmagasabb csúcsára érkezhet, miután a csapata a négy közé jutással a rajt előtt meghatározott alapcélt már teljesítette.

Ha az MKB-MVM Veszprém történetesen megnyerné a Bajnokok Ligáját, megvalósulna a magyar mesterhármas, amelyhez a Győri Audi ETO és a Pick Szeged két diadalt már hozzátett. És triplát ünnepelhetne a Magyarországon tevékenykedő spanyol edzők elit társasága is, hiszen a győrieket Ambros Martin, a szegedieket pedig Juan Carlos Pastor vezette el a csúcsig.

Carlos Ortega Kölnbe utazó 16 tagú keretében 7 magyar és 9 külföldi játékos
kapott helyet, a társaság hat nemzet játékosait egyesíti (magyar, horvát,
szerb, spanyol, iráni és bosnyák). Nem mondhatni, hogy a magyar bajnokcsapat
a tizenévesek és a húszas éveikben járók társasága. A 16 játékos közül 11
betöltötte már a 30. életévét, köztük a 37 éves Fazekas Nándor a rangidős,
mögötte Mocsai Tamás (35) és Renato Sulic (34) következik. A csapatkapitány
Nagy László 33 esztendős. Az együttes legfiatalabb játékosa a sérüléséből
felépült iráni Imán Dzsamali a maga 22 évével. A második legfiatalabb a
gárdában a 26 éves spanyol Cristian Ugalde, aki már két BL győzelemmel
dicsekedhet. Ugalde mellett ugyancsak két BL, illetve BEK aranyérmet őriz a
gyűjteményében Nagy László, a szerb Momir Ilics, valamint a spanyol Chema
Rodriguez.

A szombati elődöntőben az izlandi Alfred Gislason (55) vezetésével az elmúlt
hétvégén újabb német bajnokságot nyert THW Kiel a veszprémiek ellenfele.

A két csapat 1996 óta tétmérkőzésen 9 alkalommal mérte össze az erejét, a
Veszprém ötször győzött, négyszer veszített. Más lapra tartozik, hogy az
utolsó három meccset a THW Kiel nyerte, ráadásul mind a hármat 2013-ban, és
BL meccseken, amelyekből az utolsó kettő a magyarok búcsúzásához vezetett.
(április 21, Kiel: THW Kiel - MKB-MVM Veszprém 32-31, április 27, Veszprém:
MKB-MVM Veszprém - THW Kiel 28-29.)

Komoly esély van arra, hogy Görbicz Anita után a Veszprémet erősítő Momir
Ilics is gólkirály lesz Kölnben. A rangsorban egyetlen játékos, a szlovén
Renato Vugrinec áll előtte 95 góllal, de a négyes döntőben ő már nem
javíthat. Ilics eddig 91-szer talált a hálóba, Vujin (THW Kiel) 78-szor, a
macedón Lazarov (FC Barcelona) 71-szer, míg a szintén veszprémi Renato Sulic
66 alkalommal.

A Köln felé vezető úton 14 mérkőzésen a Barcelona dobta a legtöbb gólt
(470), megelőzve a Veszprémet (435), a Kiel-t (434) és a Flensburgot (418),
ugyanakkor egyre nehezebben áttörhető védelmének köszönhetően egészen
máshogy alakult a sorrend a kapott gólokat számba véve. Itt a Veszprém az
éllovas (355 kapott gól), második a Barcelona (360), harmadik a Kiel (375),
és negyedik a Flensburg (379).

Egy, az EHF által készített összeállításból viszont az olvasható ki, hogy az
egyesített BL és BEK örökranglistát, az 1993 és 2014 között megrendezett
találkozókat számba véve az FC Barcelona vezeti 155 győzelemmel, 77.38
százalékos eredményességgel, mögötte a Kiel a második, (145, illetve 75),
míg a Veszprémi együttes a "bronzérmes" 123 győztes meccsel és 68.75
százalékos teljesítménnyel.

(Telekom Sporthír Szolgálat - Szalay Péter)