Csányi Sándor tagja lett a FIFA vezető testületének

Megerősítették tisztségében Csányi Sándort: továbbra is a FIFA alelnöke

2019. 02. 07.
Megosztás


Újabb sportdiplomáciai siker, hogy megerősítette tisztségeiben az MLSZ elnökét az UEFA-kongresszusa Rómában: Csányi Sándort további négy évre beválasztották az Európai Labdarúgó-szövetség legmagasabb döntéshozatali testületébe, a végrehajtó bizottságba, valamint továbbra is képviseli a kontinens érdekeit alelnökként a FIFA-nál - írja honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség. A sportvezető a sportágát a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésében is képviseli, emellett elnök-vezérigazgatója az ötkarikás szervezet támogatójának, az OTP Banknak.

Rómában rendezték 55 ország részvételével az UEFA 43. tisztújító közgyűlését, melyen a testület újabb négy esztendőre a szlovén Aleksander Ceferint választotta a szervezet élére. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét két szavazás érintette közvetlenül. A kongresszus újraválasztotta dr. Csányi Sándort a végrehajtó bizottságba, majd egy újabb szavazást követően ismételten ő lett az UEFA által kijelölt FIFA-alelnök is, méghozzá egyhangú voksolással. E két tisztség együttes betöltése példátlan sportdiplomáciai siker.

Az UEFA vezető döntéshozatali testületébe először 2015-ben szavazták be a magyar elnököt, aki a spanyol Angel Maria Villar távozása után, 2018-ban lett első ízben a FIFA alelnöke. Az UEFA vb-tagságról szóló mai szavazáson Csányi Sándor kapta a legtöbb szavazatot az összes jelölt közül, az 53 érvényes szavazólapból 49-en szerepelt az MLSZ elnökének neve.

„A magyar labdarúgás fejlődését ismerték el azzal az európai sportvezetők, hogy e két tisztségre második alkalommal is megszavaztak – mondta el a döntést követően az mlsz.hu-nak Csányi Sándor –, a bizalom egyben azt is jelenti, hogy díjazták az elmúlt évek nemzetközi munkáját. Hazánk kiemelt feladatok előtt áll: ilyen sorozat még soha nem adódott a magyar labdarúgás történetében. Idén májusban Budapesten lesz az év női labdarúgó-eseménye, a BL-döntő, jövőre a valaha volt legnagyobb férfi Európa-bajnokságnak adunk otthont – tizenegy más ország mellett –, 2021-ben pedig a szlovénokkal közösen rendezünk U21-es Eb-t. Elégedettek akkor lehetünk, ha a sportág hátterének fejlődését a klubok, és ezáltal a magyar válogatottak szereplése is visszatükrözi."

Csányi Sándor nemzetközi tisztségei:

UEFA
2010-2011 Fejlesztési és Technikai Bizottság alelnöke
2011-2015 Nemzeti Szövetségek Bizottságának alelnöke
2015-2017 Ifjúsági és Amatőr Bizottság elnöke
2015-2017 UEFA Gyerekekért Alapítvány – kuratóriumi tag
2015-2016 Nemzeti válogatottak Bizottsága elnökhelyettese, 2016-ban megbízott elnök
2015- UEFA végrehajtó bizottsági tag (újraválasztva 2019-ben)
2017- Nemzeti Válogatottak Bizottsága elnöke
2017- Pénzügyi Bizottság tagja

FIFA
2012-2015 A világbajnokság szervezőbizottságának tagja
2012-2014 A világbajnokság szervezőbizottsága irodájának tagja
2015-2017 Pénzügyi Bizottság tagja
2017-2018 FIFA-Tanács tagja
2018- FIFA alelnök (újraválasztva 2019-ben)

(mlsz.hu-MOB, fotó: MTI/Mohai Balázs)