Meghívásos közbeszerzési eljárás az új Puskás Ferenc Stadion tervezésére

Meghívásos közbeszerzési eljárás az új Puskás Ferenc Stadion tervezésére

2013. 07. 03.
Megosztás

Nyílt nemzetközi tervpályázatot indít a Nemzeti Sportközpontok a Nemzeti Olimpiai Központ részeként megvalósuló Millenáris Velodrom tervezésére, az új Puskás Ferenc Stadion terveinek elkészítésére pedig meghívásos közbeszerzési eljárás indul.

A Kormány tavasszal, több hónapos hazai és nemzetközi szakértői egyeztetés után fogadta el a Nemzeti Olimpiai Központ megteremtésének, vagyis a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának és a körülötte létesítendő, számos sportlétesítményt tartalmazó sportpark építésének koncepcióját. A „stadion a stadionban” megoldással épülő új aréna és környezete az egész magyar sport szempontjából kiemelkedő fontosságú beruházás, hiszen a labdarúgás mellett szinte az összes olimpiai sikersportágat is kiszolgálja majd.

A Nemzeti Olimpiai Központ két létesítményénél is lezárult a rekonstrukció megkezdéséhez szükséges szerzői jogi vizsgálat. A Millenáris Velodrome esetében nem állapítható meg a tervek jogtulajdonosának kiléte, így nyílt nemzetközi építészeti tervpályázat indul a tervek elkészítésére. A pályázat bíráló bizottsága június 24-én megtartotta alakuló ülését, a kiírás pontos részleteiről hamarosan döntés születik.

A Puskás Ferenc Stadion esetében egyértelműen beazonosítható a tervek jogtulajdonosa, így a törvényi előírások értelmében egy meghívásos közbeszerzési eljárás lebonyolítására van szükség, amelyre az eredeti terveket készítő Középülettervező Vállalat jogutódja, a Közti Zrt. kapott meghívást.

(Forrás: MTI)