Idén is támogatja a fiatal olimpiai reménységek felsőfokú tanulmányait a BOM Alapítvány

Megjelent a BOM és a MOB közös tanulmányi pályázatának kiírása

2018. 11. 15.
Megosztás


A „BOM a Magyar Sportért" Közhasznú Alapítvány a kiemelkedő sporttevékenységet folytató diákok részére, tanulmányaik eredményességének elősegítése céljából ösztöndíjpályázatot hirdet, immáron hetedik alkalommal. Ettől az évtől a Magyar Olimpia Bizottság, mint az Alapítvány stratégiai partnere és főtámogatója is aktívan részt vesz a pályázati folyamatokban és az eddigi tanulmányi ösztöndíjprogramját (MOB Életút) az Alapítvánnyal közösen viszi tovább.

A két szervezet, mint startégiai partner annak érdekében írt alá együttműködési megállapodást, hogy intézményesítsék a közös munkát. Ennek értelmében összevonják a MOB Életút Programját és a BOM Alapítvány tanulmányi ösztöndíjprogramját. Az ösztöndíjprogram fő célja, hogy megfelelő anyagi feltételeket biztosítson az olimpiára készülő és egyidejűleg tanulmányokat folytató fiatal sportolók számára. A támogatás hozzásegíti az ösztöndíjasokat ahhoz, hogy a tanulmányaikkal megszerzett képesítéssel a sportolói karrierjük befejezése után a civil életútjuk is megalapozott legyen. A MOB az alapítvány legnagyobb adományozójaként 2020 év végéig évente 14 millió forintos támogatással járul hozzá a BOM Alapítvány tevékenységéhez, és ezzel az olimpiára készülő magyar egyetemisták és főiskolások karrierjének támogatásához.

Az ösztöndíjra az a diák pályázhat, aki:

1. olimpiai, vagy paralimpiai sportágban szerepel és a saját sportági szakszövetsége együttműködési megállapodást köt a „BOM a Magyar Sportért" Közhasznú Alapítvánnyal;
2. olimpiai, vagy paralimpiai kerettag vagy a pályázat évét követő legközelebbi olimpiai, illetve paralimpiai játékokon történő részvételre készül;
3. közép-, vagy felsőfokú iskolarendszerű (tanulói vagy hallgatói jogviszony keretében folytatott) vagy iskolarendszeren kívüli, közoktatási intézmény vagy akkreditált, nem állami fenntartású intézmény által nyújtott tandíjköteles oktatásban, illetve képzésben vesz részt.

Pályázat leadásának határideje: 2019. január 15. A pályázatot kizárólag postai úton a 1535 Budapest Pf. 769 címre várjuk.

Letölthető dokumentumok:

01_BOM_Ösztöndíj_Szabályzat_2019
02_BOM_pályázati_kiírás_2019
03_Ösztöndíj_szerződés_MINTA
04_BOM_pályázati_adatlap_2019
05_BOM ösztöndíj_1. és 2. melléklet_2019

További információk: Váradi-Bóta Kinga (főtitkár, BOM Alapítvány): [email protected]

(BOM, fotó: MOB)