Megjelent az Olimpiai Zsebkönyv

Megjelent az Olimpiai Zsebkönyv

2012. 06. 25.
Megosztás

A pénteki fogadalomtételre megjelent a MOB új kiadványa, Olimpiai Zsebkönyv címmel.

A megjelenésében is szokatlan könyv formai megoldásaival és tartalmának színvonalával is elnyerte a sportolók, sportvezetők tetszését és elismerését. A Zsebkönyv több értéke közül a legfontosabb talán az, hogy testközelbe hozza a londoni olimpiára készülő sportolókat. A bázisadataik mellett sok szubjektív vallomás is bekerült a könyvbe, hisz a versenyzők közel engedik magukhoz az olvasót, elmondják például mottóikat, életfilozófiájukat, mely szerint élik napjaik minden egyes óráját. Érdekesség, hogy többen is sportnagyságoktól vett mottók szellemében irányítják az életüket, így akadt, aki Székely Évától, Balczó Andrástól vagy Dalnoki Jenőtől idéz.
A könyv érdekessége, hogy az olimpikonok megismertetik a közönséget beceneveikkel is és legtöbbjükről színes sztorik is olvashatók.
Még egy különlegesség: az igényesen összeállított anyag szerkesztője Dobor Dezső a leghitelesebb forrásokhoz nyúlt, hisz maguk a versenyzők lektorálták a róluk megjelent oldalakat.
A könyv sikeréhez nagyban járul hozzá az is, hogy az MTI által rendelkezésre bocsátott első osztályú fotók mind akció közben ábrázolják legjobbjainkat, ezzel igen vibrálóvá varázsolva a lapok hangulatát.
A könyv formabontó megoldásai közé tartozik az is, hogy egy cd-t is csatoltak hozzá, melyen minden Londonba induló sportoló részletes adatbankja is megtalálható.
A tervek szerint az Olimpiai Zsebkönyv angolul is megjelenik, de kereskedelmi forgalomba nem kerül.