Megjelent Szabó Attila edzéselméleti szakkönyve, a Mindent a kenuzásról

Megjelent Szabó Attila edzéselméleti szakkönyve, a Mindent a kenuzásról

2015. 11. 26.
Megosztás

Bemutatták a magyar kajak-kenu sport örökös bajnokának, a mesteredző Szabó Attilának hiánypótló művét, a Minden a kenuzásról című szakkönyvet, mely az élsport számára tartalmaz korszerű, hasznos információkat.

Az eseményen több korábbi élvonalbeli kenus is részt vett: Vaskuti István olimpiai bajnok, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség alalnöke, Hüttner Csaba többszörös világbajnok, a szövetség utánpótlás-kapitánya, Csabai Edvin szakmai igazgató, szintén sokszoros világbajnok és Pálizs Attila, az író világbajnoktársa, a MOB munkatársa. A hazai szövetség részéről - mely támogatta a kiadványt - Schmidt Gábor főtitkár méltatta a művet.

Az Örkény István könyvesboltban tartott találkozón a hallgatóság soraiban az ELTE rekreációs szakának hallgatói is helyet foglaltak, akiknek vezető tanáruk elmondta, hogy a könyvet a egyeteműkön is szakirodalomként fogják használni.

Szabó Attila - a MOB Kiemelt EDző Programjának korábbi szakembere - a bemutatón kifejtette, hogy három ok vezérelte a könyv elkészítésére. Egyrészt hiánypótló, hiszen a sportágnak nem volt korszerű kajak-kenus tankönyve, a terület a felsőoktatásban is fehér folt volt, a külföldi szakirodalom is igen hiányos. A legutóbbi könyv, amely a sportág edzéselméleti, leginkább utánpótlásra vonatkozó részével foglalkozott, Füzesséry Gyula írta és 1970-ben jelent meg. Elmondta, hogy az oktatásban Granek István 1966-os Kajakozás, kenuzás című könyve az elfogadott. Ő maga is részt vett a TF középfokú edzőképzésében és tapasztalta, hogy hiány a minőségi szakkönyv. A másik ok, hogy az edzőként megélt sikereinek hátterét, tapasztalásait, felismeréseit, például az olimpiai bajnok Pulai Imre, Novák Ferenc párossal vagy Vajda Attilával megélt munka eredményeit szerette volna közreadni. A harmadik ok pedig az egységes kenus szaknyelv kialakítása volt.

Szabó Attila az olimpiai ötödik helyezett Pálizs Attilával - a MOB munkatársával - a párizsi világbajnokságon 1991-ben, a kenu párosok 500 méteres versenyében aranyérmes lett; az egykori versenyzők több évtizede ismerik egymást.

"Gratulálok Attilának a könyvhöz, nagyszerű kiadvány, és meggyőződésem, hogy hiánypótló szakirodalomként nem csak a hazai, hanem a nemzetközi kenusport számára is igen hasznos lehet. Már nagyon várta a sportág, hogy a polcokra, a szakemberek kezébe kerüljön egy kenus szakmai kiadvány. Beleolvastam, és mint egykori élvonalbeli versenyzőnek, számomra is sok új és hasznos, korszerű információt adott, amit a kilencvenes években még nem, vagy másként tudtunk, alkalmaztunk. Bízom benne, hogy lesz folytatása a kiadványnak. Szerencsések lehetnek a tanítványai, hogy ilyen edzőjük van! Attila ugyan úgy akarja a sikert, mint a sportoló, és ez nagyon fontos egy edző személyiségében" - mondta Pálizs Attila.

A mob.hu alábbi videójában megszólal a szerző Szabó Attila, valamint Schmidt Gábor és Vaskuti István.

A könyvnek van egy video-melléklete is, melyet a szerző dr. Béres Sándorral, a Testnevelési Egyetem Atlétika Tanszékének adjunktusával készített közösen. A film a helyes kenutechnikát szemlélteti három oldalról.

(MOB/BL, VF)