Szűkitették a magyar keretet a vb-re

Megnyitották az első Európa Játékokat Bakuban

2015. 06. 12.
Megosztás

A péntek esti nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődött az első Európa Játékok Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban.

Az ünnepségre zsúfolásig megtelt a multisporteseményre épített, 65 ezer néző befogadására alkalmas Nemzeti Stadion, amely a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon négy mérkőzésnek ad otthont.

A pénteki esti show-ban központi szerepet játszott az azeri kultúra, párhuzamba állítva azt a modern Európával. A Dimitrisz Papajoannu által rendezett (az ő nevéhez fűződik a 2004-es athéni olimpia nyitóünnepsége is), látványos fény- és hangeffektekkel színezett műsorban több mint kétezren működtek közre.

„Azerbajdzsán nagyon büszke arra, hogy Baku adhat otthont az első Európa Játékoknak. Fiatal állam vagyunk, de az elmúlt 24 évben fantasztikus modernizáción estünk át, ami lehetővé tette, hogy ilyen rövid idő alatt megrendezzünk egy ekkora eseményt” – fogalmazott beszédében Mehriban Alijeva azeri First Lady, a szervezőbizottság elnöke, majd átadta a szót az Európai Olimpiai Bizottság első emberének.


„Az európai sport egyik mérföldkövét tettük le azzal, hogy immár Európa is rendelkezik saját multisporteseménnyel. Sokunk számára évtizedes álom vált valóra. Nincs kétségem afelől, hogy Azerbajdzsán kifogástalan házigazda lesz” – mondta Patrick Hickey az EOB zászlaja előtt, melynek felvonásában Fazekas-Zur Krisztina olimpiai bajnok kajakosunk is közreműködött.

Veréb István birkózót érte az a megtiszteltetés, hogy a magyar zászlót vihette, és a bizalmat a szőnyegen szeretné meghálálni: feltett szándéka, hogy világ- és Európa-bajnokság után az Európa Játékokon is dobogóra állhasson.

„Ilyen alkalomra egy sportoló életében egynél többször nemigen kerülhet sor. Nagy ajándék annak, aki ebben részesül. Én ezt egy éremmel szeretném meghálálni Bakuban, bár igaz, nem lesz könnyű dolgunk, hiszen igen erős válogatottak lépnek majd szőnyegre az azeri fővárosban" – nyilatkozta korábban a mob.hu-nak.

Veréb István mellett 195 magyar versenyző vesz részt a játékokon, az eredeti, 200-as csapatlétszám sérülések miatt csökkent le.

Sportolóink körében hatalmas sikert aratott a formaruha, amelyben a mostani ünnepségen is felvonultak. A USE unused tervezőként vett részt a munkában, míg a kivitelező az a Kézmű Kft., amely Magyarország legnagyobb, megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató vállalata.

A versenyprogram kapcsán érdemes megjegyezni, hogy indulóink közül csupán kajakosaink és kenusaink nem Bakuban állnak rajthoz, ők a fővárostól 350 kilométerre fekvő Mingacsevirben szállnak hajóba. Kozák Danuta, Kammerer Zoltán és Vajda Attila várakozásairól csütörtökön a MOB honlapjának is beszámolt.

A multisportesemény rangját növeli, hogy tizenkét sportág (asztalitenisz, atlétika, birkózás, íjászat, judo, kerékpár, ökölvívás, röplabda, sportlövészet, taekwondo, triatlon, úszás) küzdelmei az olimpiai kvalifikációba is beleszámítanak.

Judóban tavasszal elmaradt a glasgow-i Európa-bajnokság, annak szerepét az Európa Játékok tölti be.

A június 28-ig tartó eseményen 50 ország több mint 6000 sportolója méri össze tudását 20 sportág 253 versenyszámában.

További információk az első Európa Játékokról: IDE KATTINTVA

(MOB/czo, fotók: Szalmás Péter)

Kapcsolódó cikk:
Úton a magyar sportolók Bakuba
A magyar csapatiroda már megkezdte működését Bakuban
Megérkezett a láng Bakuba