Megszállottak Klubja közgyűlése

Megszállottak Klubja közgyűlése

2014. 05. 22.
Megosztás

A Megszállottak Klubja ez évi Közgyűlését május 21-én, szerdán tartotta a MOB székházban.

Első alkalommal fogadta saját területén a MOB a megszállottakat, a nem olimpiai sportágak nemzetközi sikereket, kiemelkedő eredményeket elért sportolóit. Mindezt azután, hogy a MOB döntéshozói és a Megszállottak Klubjának elnöke Koncz Ákos, valamint Pajor István – mindketten hegymászók – megegyeztek egy országos, kölcsönös együttműködésben az iskolai előadások területén: a Megszállottak Klubtagjai életútján keresztül, a teljesítményük bemutatásával példát adjanak. Sőt esetenként visszaadják az emberi erőfeszítés értelmébe vetett hitet.

Ezt eddig csak az olimpiai bajnokok tették, s most lehetőség lesz a nem olimpiai sportágak képviselőit, életmódjukat és sportágaikat a fiataloknak közelebbről megismerni. Így lehet többek között Bessenyei Péter műrepülő, Piroch Gábor kaszkadőr, Szlávitsek Gizella hosszútáv-úszó, Bolla Mária vitorlázórepülő, Ferjáncz Atilla autósport – versenyző, Fa Nándor vitorlázó a mai tanulók példaképe.

A Közgyűlésen megjelentek 1 perces néma állással búcsúztak el klubtársuktól, az épp egy éve meghalt Erős Zsolttól. Sajnos, Kiss Péter tagfelvételére már nem kerülhet sor.

Az előző évi költségvetés oly szerény volt, hiszen csak a tagdíjakból – ötezer forint évente egy sportolónak - érkezett pénz a klubkasszába, hogy szükséges az életben maradáshoz a pályázás, az együttműködés a MOB-bal, valamint támogatók keresése.

A régen már működő honlap felújítása sem felejthető, hogy az ismertsége, a népszerűsége növekedjen a klubnak és tagjainak.

Több tagtárs véleménye, kérelme alapján jó lenne a különböző nagy sporteseményeken – például a „Nagy sportágválasztó” vagy egy-egy országos szabadidősport esemény – a MOB szervezésében közösen megjelenni az olimpiai bajnokokkal a megszállottak bajnokainak. A fantasztikus teljesítménnyel elért szuper eredmény szinte azonos mindkét bajnok esetében. Ami érdekes különbség, hogy a megszállottak már sportpályafutásuk befejezése után nyerhetnek felvételt a klubba, jelöléssel, majd szavazással. Tehát mind idősödőek vagy már idősek, de fiatalos az életmódjuk, példaadóak a mindennapjaik. Míg az olimpiai bajnokok között sok a még versenyző, a második vagy harmadik olimpiájára készülő sportoló. Így a példamutatás más és más korosztálynak szólhat.

Mindkét – olimpiai és megszállott - bajnok hitelesen üzenheti a hallgatóságának, hogy a sport mindenkié, és a sportolás akár a temetőig is tarthat.

A Közgyűlés végén a találkozót sportbaráti beszélgetés zárta szendvics és üdítő fogyasztás kíséretében.

A képen, a Megszállottak Klubjának három Elnökségi tagja:
elnök: középen, öltönyben áll - szemüveges - Koncz Ákos
elnökségi tagok: elől guggol jobbra Adámy István (karate) és a jobb szélen áll Pajor István (hegymászó)

(Monspart Sarolta)