Megszüntették az eljárást Pars Krisztiánnal szemben

Megszüntették az eljárást Pars Krisztiánnal szemben

2013. 02. 26.
Megosztás

Megszüntette a bíróság a Pars Krisztiánnal szemben garázdaság vétsége miatt indított magánvádas eljárást is, mert a feljelentő nem jelent meg a tárgyaláson - erősítette meg az MTI-nek hétfőn az olimpiai bajnok kalapácsvető.

Soha nem tekintette ügynek az ellene felhozott vádat, hiszen nem ütötte meg a postást - nyilatkozta a sportoló.

Pars Krisztiánt szeptember 21-én állította elő a rendőrség garázdaság gyanújával, mert egy szabálytalan parkolás miatti szóváltás után állítólag bántalmazott egy postai dolgozót. A portoló ezt mindvégig tagadta, korábbi nyilatkozataiban úgy fogalmazott, hogy ha valóban megütötte volna, akkor a férfi nem könnyű - csak bőrpírral járó - sérülést szenvedett volna.

A rendőrség vádemelést javasolt, az ügyészség viszont megszüntette a nyomozást, mert a beszerzett bizonyítékok alapján kétséget kizárólag nem látta megállapíthatónak, hogy a garázdaság vétségét elkövette a sportoló.

Az ügy magánvádas feljelentés alapján a bíróságon folytatódott, a tárgyaláson azonban nem jelent meg a feljelentő, így a bíróság ejtette a vádat.

(Forrás: MTI)