Megünnepelte legjobbjait az egyetemi sport

Megünnepelte legjobbjait az egyetemi sport

2015. 11. 20.
Megosztás

Az év egyetemi sportolóit díjazták a világversenyeken elért eredményeikért a Magyar Sport Házában csütörtök délután. A felsőoktatás kiváló sportolóit dr. Magyar Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a Nemzet Sportolója is méltatta.

A díjakat azok az egyetemi, főiskolai hallgatók vehették át, akik ez évben felnőtt világbajnokságon aranyérmet szereztek, a 2015. évi Nyári Universiadéról éremmel tértek haza, illetve a 2015-ös Európai Egyetemek Evezős Bajnokságán dobogós helyen végeztek. Hagyományosan díjazták a Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságok (MEFOB) intézményi pontversenyének győztes egyetemeit és főiskoláit és kiosztották az Egyetemi Sportért Aranyplakettet és a Nemzetközi Fair Play Bizottság által megítélt Fair Play Díjat is. Az európaiakat sportolásra ösztönző Európai Sporthéthez a MEFS 34 felsőoktatási szabadidős programmal csatlakozott. A rendezvényen a BeActive programokat szervező felsőoktatási intézmények részére átadták az Európai Sportbizottság összességében 300 ezer forintos támogatását. Az egyetemisták, főiskolások olimpiájaként ismert Universiadén dobogós helyezést elérő hallgatókat emellett a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) értékes tárgyjutalomban is részesítette.

Az esemény házigazdájaként a vendégeket köszöntő dr. Kiss Ádám professzor, a MEFS elnöke azt mondta, a tanulás és a sport összhangjának megteremtését a felsőoktatás 24 intézményében Sportiroda segíti. Az egyetemi oktatók által felkarolt sportolók a mentori rendszerben jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a versenysportban eredményes hallgatók, példaképekké váljanak. A MEFS vezetője köszöntőjében méltatta a rendezvény háziasszonyát, dr. Gyarmati Andreát, az olimpiai ezüst- és bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok úszót, Magyarország örökös úszóbajnokát, a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának tagját, akit múlt héten beiktattak a hazai, a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának tagjai közé is.

A rendezvényen felszólalt a kétszeres olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok Kozmann György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára, aki beszédében elmondta, mindig azt vallotta, hogy a sport és a tanulás összefügg. „Két tevékenység, ami egymást erősíti, ami egymásból táplálkozik, ami egymást építi. A sportoló ugyanarra törekszik, mint az, aki tanul: nem lehet megelégedni a jelenlegi helyzettel, hanem valami többet kell felmutatni, előbbre jutni.” A helyettes államtitkár beszédében kitért arra is: „Örömteli látni, hogy nem csak a fiatal sportolók képesek előbbre lépni, hanem a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség is megújul, fiatalodik, e fejlesztés, bizonyítéka az Universiade Bajnokok Klubjának létrehozása, amelynek tagjai között a nagy elődök mellett ott van Cseh László, a MEFS nagykövete, Steinmetz Ádám és Székely Bulcsu is.” Kozmann György arra is emlékeztette a jelen lévőket, hogy idén, a fiatalodás jegyében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai bajnok sportoló is került a MEFS elnökségébe, Gyurta Dániel személyében. A fiatal sportolók e tisztségeikben szerzett tapasztalataikkal remélhetőleg sikeresebbé válnak egyéni karrierjükben és elindulhatnak egy sportdiplomáciai pályán – mondta a helyettes államtitkár.

Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, az olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozat elnöke egykori Universiadéhoz kötődő emlékeiről mesélt, kiemelve, hogy nem csupán egyéni teljesítményéért, hanem a magyar csapatért, a közösségért is küzd az, aki versenyzőként elindul az olimpián vagy valamelyik az Universiadén. a Nemzet Sportolója, a kétszeres olimpiai és Universiade bajnok sportvezető beszédében kitért arra is, hogy minden egyes kiváló sporteredmény egyben dicséri a versenyzők környezetét is, a szülők, edzők, tanárok munkáját. Dr. Molnár Zoltán említést tett arról is, hogy átadás előtt áll a Tüskecsarnok valamennyi létesítménye, ami az egyetemi sport egyik legkiválóbb központja lehet.

Prof. dr. Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke a magyar felsőoktatási intézmények felelősségéről szólt, kiemelve, folyamatosan dolgoznia kell az oktatásban és sportban dolgozó vezetőknek azért, hogy minél több élsportoló kapcsolódjon be a felsőoktatás vérkeringésébe. Ki kell dolgozni annak a lehetőségét, hogy a sportban legtehetségesebbeket hogyan vonjuk be a sportszakmai képzésbe és kialakítsuk azt hogy idővel minél többen szerezzenek tudományos címeket, s egyetemi rangokat, miként volt ez Arisztotelész és Platón idejében – mondta az elnök.

Dr. Dezső Tamás, a Felsőoktatási Tervezési Testület (FTT) elnöke azt mondta, a megszerzett bajnoki címek és érmek nemzetünk kincsei, ezért közös akarattal kell tenni azért, hogy miként Amerikában, hazánkban is tovább erősödjön s a sport és a tudomány kapcsolata. Én magam, személy szerint is elkötelezett vagyok e kérdéskörben, mondta az FTT elnöke.

A díjátadón a MEFS elnöke aranyplakett elismerésben részesítette dr. Vincze Balázst, az Universiade-győztes magyar vízilabda csapat edzőjét. A Nemzetközi Fair Play Bizottság Fair Play Díját Valicsek Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója helytállásáért kapta. Amikor Kiss László, az evezősök csapatvezetője a Gwangjuba kiutazó magyar csapat tagjaként a repülőn rosszul lett, a landolást követően mentő vitte kórházba. Mivel a magyar csapat orvosa másnap érkezett csak Dél-Koreába, Valicsek Péter önként, saját elhatározásából ugrott be Kiss László mellé a mentőbe és a csapatorvos másnapi megérkezéséig el nem mozdult a beteg mellől. Valicsek Péter nyelvtudásával, emberségével, talpraesettségével segítette Kiss László mihamarabbi orvosi ellátását, az éjszakát is a kórházban töltve. Valicsek önzetlen, sportolóhoz méltó hozzáállásával érdemelte ki a Fair Play Díjat, amelyet dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára adott át, dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság távollétében.

Ebben az évben először hirdette meg az Európai Bizottság a BeActive Sporthetet, amelyet Magyarországon a Magyar Szabadidősport Szövetség sporthónapra növelt. A Magyar Szabadidősport Szövetséghez csatlakozott a MEFS is, a sportesemények szervezésére buzdítva a felsőoktatási intézményeket és sportolásra azok hallgatói. A hazai felsőoktatási intézmények, bár az időpont éppen a tanév kezdetével esett egybe, kimagaslóan szerepeltek. 34 intézményi program regisztrált be a BeActive programok közé, amelyeken, több mint 13.000 hallgató vett részt. A BeActive programokat szervező felsőoktatási intézmények számára az Európai Sportbizottság összességében 300 ezer forintos támogatást ajánlott fel. A díjakat Czene Attila, a MOB alelnöke, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke adta át a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pannon Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem képviselőjének.

A rendezvényen díjat adott át Szalay-Bobrovniczky Alexandra Budapest Fővárosi Önkormányzat főpolgármester helyettese, Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai és Universiade-bajnok, Csanádi Károly és Mató Edit Universiade (1966) bajnok jégtánckettős, valamint Bárány Attila vízilabdázó Universiade bajnok is.

Az ünnepi műsor részeként a sporteseményeken készített filmek levetítése mellett sportági bemutatókat láthattak a vendégek, amelyben közreműködött többek között Kotsis Edina, a sportág világbajnokságán idén az első női magyar érmet megszerző taekwondos is.

Az eseményen megjelent Rózsa Norbert olimpiai, világ- és Európa-bajnok, dr. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora Bényi Szabolcs Tamás, a Magyar Evezős Szövetség elnöke, Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellára, Hegmanné Nemes Sára, a Kecskeméti Főiskola kancellára, Varga Csaba, a Szolnoki Főiskola kancellára, Szántó Éva, a Magyar Úszó Szövetség korábbi főtitkára, dr. Csók Balázs, az Universiade Magyar Csapat és a MEFS bronz fokozató támogatója, a Tricsók Zrt. képviselője és számos további sportvezető, olimpiai, világ és Európa-bajnokok és mellett a díjazottak edzői is. Dr. Földesiné dr. Szabó Gyöngyi professzor emerita, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) Oktatási Bizottságának tagja.


„Év egyetemi sportolója -2015” díjazottak

Universiade aranyérmes evezős kormányos nélküli kettes: Juhász Adrián a SZIE hallgatója és Simon Béla, a NYME hallgatója.

Universiade aranyérmes vízilabdacsapat:

Vízilabda

Universiade

aranyérem

Barabás Botond

BGF

Vízilabda

Universiade

aranyérem

Bátori Bence

EDUTUS

Vízilabda

Universiade

aranyérem

Bisztritsányi Dávid

EDUTUS

Vízilabda

Universiade

aranyérem

Chilkó Márton Bence

SZTE

Vízilabda

Universiade

aranyérem

Halek Márton

DE

Vízilabda

Universiade

aranyérem

Illés Sándor

Pázmány

Vízilabda

Universiade

aranyérem

Jansik Szilárd

EDUTUS

Vízilabda

Universiade

aranyérem

Kovács Gábor

EDUTUS

Vízilabda

Universiade

aranyérem

Lőrincz Bálint

Eszterházy

Vízilabda

Universiade

aranyérem

Sántavy Máté

Eszterházy

Vízilabda

Universiade

aranyérem

Sedlmayer Tamás

TE

Vízilabda

Universiade

aranyérem

Szentesi Ádám

TE

Vízilabda

Universiade

aranyérem

Zalánki Gergely

Eszterházy

A csapat szövetségi kapitánya, Vincze Balázs, aki másodszor vezette sikerre az Universiadék történetében a magyar vízilabda egyetemista válogatottat. Dr. Vincze Balázs az Egyetemi Sportért Aranyplakett Díjat kapott.

Universiade bronzérmes sportolók:

Tamás Bence - evezés, könnyűsúlyú egypárevezős
Berta Dániel - vívás, egyéni párbajtőr
Valkai Ferenc - vívás, egyéni kard

A milánói kajak-kenu világbajnokság aranyérmes egyetemista sportolói:

Tótka Sándor – EDUTUS
Szabó Gabriella - Károli Gáspár Református Egyetem
Különdíjat kapott Bodonyi Dóra az U23-as vb aranyérmese.

A kazanyi úszó világbajnokságok aranyérmesei:

Bernek Péter - ELTE
Gyurta Dániel - MET
Hosszú Katinka - University of Southern-Carolina
Cseh László - BME

Az uszonyos úszás és a tájékozódó búvárúszó világbajnokság egyetemista aranyérmesei:

Senánszky Petra - DE
Berekméri Dóra - SZIE

Az Evezős EEB érmesei:

Bácskai Dominika - ÓE
Papp Gergely Márton - ELTE
Tamás Bence - BME

A MEFOB pontverseny végeredménye

1. helyezett: Testnevelési Egyetem (1.052,4 pont/efő) – Szalma László veszi át a díjat
2. helyezett: Nemzeti Közszolgálati Egyetem (110,9 pont/efő) – dr. Kovács Gábor veszi át a díjat
3. helyezett: Nyíregyházi Főiskola (93,2 pont/efő) – Pásztorné Dr. Batta Klára veszi át a díjat

Különdíjasok díjai (a Testnevelési Egyetemet követő abszolút legtöbb pontot kapó egyetemek kapják)

Különdíj 1. helyezett: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (1.017 pont) – Kincses Gábor veszi át a díjat
Különdíj 2. helyezett: Pécsi Tudományegyetem (819 pont) – Prof. Dr. Bódis József
Különdíj 3. helyezett: Eötvös Loránd Tudományegyetem (802 pont) – Ilyash György

A BeActive program díjazottjai:

A fődíjat, a 175 ezer forint értékű sportszer utalványt, az egyetemi, főiskolai sportos események között a legnagyobb tömegeket megmozgató program, a BME „Nagy Sportnap 2015” elnevezésű rendezvénye nyerte, amelyen 2311 hallgató vett részt. A díjat Kincses Gábor, a BME Testnevelési Központ igazgatója vette át.

A 100 ezer forint értékű sportszer utalványt a sorsoláson a Pannon Egyetem „Őszi Sportágválasztó” sporteseménye nyerte. A díjat Edvy László, a Testnevelési és Sport Intézet igazgatója vette át.

A 75 ezer forint értékű sportszer utalványt a Pécsi Tudományegyetem OIG sportirodája szervezésében lezajlott „Fitnesz a 24. órában” rendezvénye nyerte, a díjat Hári József PTE OIG Sportiroda irodavezetője vette át.

(MEFS)