Megvan a riói kvalifikációs vb kerete súlyemelésben - három olimpikon is utazhat

Megvan a riói kvalifikációs vb kerete súlyemelésben - három olimpikon is utazhat

2015. 10. 28.
Megosztás

A Magyar Súlyemelő Szövetség a hétvégi, tatabányai országos bajnokság eredményétől tette függővé, kik utaznak a kvalifikációs súlyemelő világbajnokságra. Eldőlt: a houstoni eseményen 7 férfiversenyző küzdhet a riói részvételi jogért.

A versenyzőkre az a feladat vár az egyesült államokbeli vb-n, hogy - a tavalyi, kazahsztáni világbajnokságon szerzettekkel együtt - annyi pontot gyűjtsenek, amennyivel a csapatkvalifikációban, a nemzetek sorrendjében a legjobb 24 hely egyikén végeznek.

Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke elmondta, hogy az ob-n kiválóan szerepeltek közül a legjobb egyéni teljesítményt nyújtó londoni olimpikon Nagy Péter mellett az eddigi alapemberek, a szintén olimpiai résztvevő Gyurkovics Ferenc, az idei U23-as Európa-bajnok Soóky Gergely, Lerch Zsolt, továbbá Vaspöri Gábor és Pócza Vajk Károly kaptak helyet az utazó csapatban, amelynek tagja a bajnokságról sérülés miatt távol maradó szintén olimpikon Baranyai János is.

"Baranyai sérült, de rendben lesz a világbajnokságra" - jelentette ki a sportvezető, aki hozzátette, a válogatott már egy héttel a vb rajtja előtt elrepül az Egyesült Államokba, hogy legyen elég ideje akklimatizálódni.

A kvalifikációs világbajnokságot egy hónap múlva, november 20. és 28 között rendezik a texasi Houstonban.

Az ob érdekessége volt, hogy a plusz 75 kilogrammosok kategóriájában megvédte címét az idén súlylökésben fedettpályás Európa-bajnok Márton Anita, aki atlétikában már teljesítette a riói szerepléshez szükséges szintet, tehát a magyar bajnok súlyemelő egy másik sportágban, atlétikában képviselheti a magyar színeket. A londoni olimpikon, férfi ólomsúlyban győztes Nagy Péter 11. alkalommal lett magyar bajnok.

A tatabányai ob-t a magyar súlyemelés egyetlen élő olimpiai bajnokának, Földi Imrének a nevét viselő sportcsarnokban rendezték, a viadalt a sportág első világbajnoka, Veres Győző emlékére írták ki.

(MOB-MTI, fotó: MTI/Illyés Tibor)