Universiade: Pénteken értékes helyezések, megdöntötték Nagy Péter rekordját

Megvan a vb-csapat a súlyemelő ob után

2013. 09. 23.
Megosztás

Javarészt a címvédők sikereit hozta a súlyemelő országos bajnokság zárónapja Pécsett, ahol szombaton és vasárnap százfős mezőny mérte össze erejét, benne több külföldi indulóval, miután nyílt viadalt hirdettek meg a szervezők.

„Most először volt házigazda Pécs és első alkalommal állhattak rajthoz határainkon túlról érkezők is a névadó szponzor után Zsolnay ob-ként meghirdetett eseményünkön” - mondta összegzésében Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke az MTI-nek. Hozzátette, hogy a felnőtt magyar rekordok nem forogtak ugyan veszélyben, az ifjabb korosztály képviselői azonban kitettek magukért, s többen kopogtatnak már a nagyválogatott ajtaján is.

Az elnök azt is elmondta, hogy véglegesnek tekinthető az októberi, lengyelországi világbajnokságon szereplő magyar csapat, amelyet egy nő és négy férfi alkot.

A posztról távozó Bökfi János helyébe megbízott szövetségi kapitányként lépő Ördög István várhatóan a Magát Krisztina, Soóky Gergely, Baranyi János, Gyurkovics Ferenc, Nagy Péter (a képen) alkotta nemzeti együttest irányíthatja Wroclawban.

Közülük a vasárnap színre lépők mindegyike megvédte 2012-es bajnoki címét, vagyis 2013-ban is kategóriája legjobbjának bizonyult Magát (+75 kg), Gyurkovics (105) és Nagy (+105). Utóbbinál többet emelt a nyílt ob egyik legnevesebbje, a lökésben Európa-bajnok cseh Jiri Orszagh, aki 410 kilóig jutott összetettben, míg a magyar bajnoki titulusát megőrző szegedi óriás kereken négy mázsát teljesített.


A nőknél Eb-bronzérmeshez méltó produkcióval rukkolt elő Magát Krisztina, aki 218 kilót ért el a legnehezebbek kategóriájában. Érdekesség, hogy ugyanitt harmadik lett az 1966-ban született, korábbi sokszoros vb- és Eb-érmes Takács Mária, aki jelenleg a hazai szövetség főtitkára.

A vasárnapi bajnokok:

férfiak:

94 kg: Szanati Szabolcs (ZTE Súlyemelő Klub) 303 kg (szakítás 130 kg, lökés 173 kg)
105 kg: Gyurkovics Ferenc (Pécsi SE) 376 (172, 204)
+105 kg: Nagy Péter (Szegedi Lelkesedés SK) 400 (185, 215)

nők:

69 kg: Molnár Boglárka (Vállalkozók SE) 163 (70, 93)
75 kg: Bazsó Bianka (Haladás VSE) 186 (82, 104)
+75 kg: Magát Krisztina (Testvériség SE) 217 (97, 120)

(Forrás: MTI)

Forrás: MTI