A japánokat simán verte a Benedek-csapat

Megvan az első kötelező győzelem

2016. 08. 12.
Megosztás


A magyar férfi vízilabda-válogatott a negyedik csoportmérkőzésén megszerezte első győzelmét. Az ellenfél Japán a korábbi fordulókban megnehezítette a görögök és ausztrálok dolgát is, a mienket nem tudta – 17-7 ide.

A Benedek Tibor irányította gárda eddig három döntetlennel állt a csoportjában, így kötelező volt a győzelem. A fiúk semmit sem bíztak a véletlenre. Az első gól a 3. percben esett Kis Gábor révén, amelyre egy perc múlva válaszoltak a japánok. Ezután potyogtak a magyar gólok. Főként Kis Gábor és Manhercz Krisztián jeleskedett. Előbbi öt, utóbbi négy góllal terhelte meg a szakállas japán kapus hálóját. Végül a harmadik negyed kivételével fölényes játékkal biztosan nyert a válogatott 17–7-re.

A győzelem tudatában sem nyugodhatunk még meg, hiszen a csoport állása igen szoros. A vasárnapi, brazilok elleni találkozón meg kell szerezni a második győzelmünket ahhoz, hogy biztosan és jó helyen jusson tovább a gárda a negyeddöntőbe.

Olimpiai vízilabda torna, A-CSOPORT, 4. forduló: MAGYARORSZÁG–JAPÁN 17–7 (5–1, 6–2, 2–2, 4–2)
Maria Lenk Uszoda, 300 néző. V.: Ivanovski (montenegrói), Rezvani (iráni)
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Vámos 1, Erdélyi, Szivós 1, VARGA DÉ. 3., Varga Dá. 1, KIS G. 5. Csere: Zalánki, MANHERCZ 4, Hosnyánszky 1, Decker Á. 1, Hárai. Szövetségi kapitány:Benedek Tibor
JAPÁN:Tanamura – Arai 1, Siga, Iida, Simizu 1, TAKEI 3, Okava 1. Csere: Adacsi, Janasze, Kadono 1, Jaszuda, Hazui, Fukusima
Emberelőny/gól: 3/2, illetve 9/3

A csoport állása: 1. Brazília 3 3 – – 30–20 +10 6, 2. MAGYARORSZÁG 4 1 3 – 47–37 +10 5, 3. Görögország 3 1 2 – 25–24 +1 4, 4. Ausztrália 3 1 1 1 24–23 +1 3, 5. Szerbia 3 – 2 1 27–28 –1 2, 6. Japán 4 – – 4 28–49 –21 0

(MOB, fotó: Illyés Tibor/MTI)