Megvédte a címét az FTC

Megvédte a címét az FTC

2012. 05. 13.
Megosztás

Megnyerte a női kézilabda KEK-döntőt az FTC, miután a visszavágón is legyőzte a dán Viborg csapatát.

Sikerült a bravúr, azaz a címvédés a Ferencváros női kézilabdacsapatának, mivel a KEK-döntő vasárnapi visszavágóján ugyanúgy 31-30-ra nyert a dán Viborg otthonában, mint ahogy tette azt egy hete a dabasi felvonáson.

A hazaiak ráijesztettek a Fradira, az 5. percben már 5-2-re vezettek, de felébredtek a vendégek, 5-5-nél utolérték riválisukat, majd kivédekezve egy emberhátrányt, és remekül élve az azt követő előnnyel - 11-6-ra elhúztak Kovacsicz megugrásainak is köszönhetően. A viborgiak időt kértek de közben vehemens edzőjüket kiállították -, mert nem erre számítottak, főleg nem ilyen kezdés után. De a kis szünet nem ártott az FTC játékának, ám amikor Tomorit is kiküldték, felzárkózott a skandináv gárda, a vezetés azonban nem forgott veszélyben.

Kemény játék

Nagyon kemény és helyenként durva volt a finálé ezen része, gyakorta kiállításokkal próbálták visszafogni az indulatokat a játékvezetők, és sokszor ítéltek büntetőt is. A félidő hajrája a Viborgé volt, amely mínusz ötről (9-14) mínusz háromra jött fel.

A fordulás után Pastrovics büntetőt fogott, ám hiába volt jó a védekezés, több támadás is kimaradt. Skov vette vállára a Viborgot, majd Jurackot küldték ki, és intő jel volt, hogy a magyar csapat nem tudott élni a lehetőséggel, sőt, elveszítette ezt a kétperces szakaszt.

A dánok az egyenlítésért támadtak már, de labdalopás után Szamoránsky lőtt gólt. Ambramovic kapus is elkapta a fonalat, egyre többször remekelt.

Pillanatonként változott a helyzet

A jó napot kifogó Kovacsicz kiállítását sikerült túlélni, így az utolsó negyedóra 21-20-as Fradi vezetésről indult. A francia bírók sorra ítélték a büntetőket a hazaiak javára, így a 47. percben 21-21 lett. Fisker ejtésével az 53. percben hosszú idő után ismét a dánok vezettek (25-24), Elek Gábor azonnal időt kért, és visszaküldte a pályára a kezdősort. Ettől jobb lett a játék, és sikerült megint fordítani, de pillanatonként változott a helyzet.

A hajrában Skov és Szádvári tudott eredményes lenni, és a záró perc 29-29-cel kezdődött. Szucsánszki éles helyzetben eredményes volt, a dánok időt kértek, nekik két gól kellett a KEK-győzelemhez. Jurack lövése kijött, akárcsak Szádvárié. Frafjord gyorsan betalált (30-30), ám Zácsik végképp szertefoszlatta a dán reményeket.

A lefújás pillanatában a ferencvárosi szurkolók a pályára özönlöttek - többüket elkapták a biztonsági őrök -, így ünnepelték kedvenceiket.
Az FTC számára még nincs vége a szezonnak, szerdán a Népligetben fogadja a BL-finalista Győrt az NB I döntőjének második mérkőzésén.

Kökény Beatrix:
- Boldog vagyok, mert nem hittem, hogy ebben a nagyon erős mezőnyben meg tudjuk védeni a címünket. Úgy gondolom, a tavalyi rutin átsegített minket a nehéz pillanatokon. A döntő volt a legnagyobb küzdelem. A lányok felülmúlták az elvárásokat. Nagyon jó, igazi Fradi szellemben kézilabdázták és küzdötték végig magukat a sorozaton.

Cifra Anita:
- Óriási élmény. Amikor ideigazoltam bíztam benne, hogy valami ehhez hasonlóban lesz részem, de hogy mindjárt az első évben, arra nem számítottam. Az pedig, hogy Dániába ennyi Fradi szurkoló eljött és bíztatott minket mindvégig, elmondhatatlan érzés. Amikor kimentünk melegíteni libabőrös lettem. Majdnem sírva fakadtam, hogy mennyien kísértek el és buzdítottak minket Viborgan.

Szamoránsky Piroska:
- Úgy érzem, ez a mostani szinte felülmúlja az előző évi sikert. A Viborg tényleg klasszisokkal van tele, de tavaly és idén is sikerült legyőznünk őket. Azt gondolom, ez azt jelenti, hogy most már a Fradit is oda kell sorolni Európa élcsapatai közé és számolni kell velünk. Kimondhatatlanul boldog, és nagyon büszke vagyok a csapatra.

Szarka Adrienn:
- Nem lehet megfogalmazni, hogy milyen érzés a címvédés. Biztosan nem lesz gond az ünnepléssel sem ma, sem holnap a szurkolókkal.

Az FTC hétfőn 17 órakor várja a szurkolókat a FÖTAV-Arénába a kupagyőztes csapat ünneplésére.

Női KEK-döntő, visszavágó:
Viborg (dán) FTC-Rail Cargo Hungaria 30-31 (12-15)
gól: Skov 9, Frafjord 5, Jurack 5, Gullden 4/3, Varzaru 3, Fisker 2, Ahlm 2/2, illetve Kovacsicz 6, Szucsánszki 6, Szamoránsky P. 5, Zácsik 4, Zivkovic 4/4, Tomori 2, Szádvári 2, Szarka 1, Deáki 1
A párharcot kettős győzelemmel, 62-60-as összesítéssel az FTC nyerte.

(Forrás: MTI)