Kemény Dénes előadása a FINA-konferencián

MET: Mesteredzői díjak odaítélésének reformjáról tárgyaltak

2014. 06. 14.
Megosztás

A Magyar Edzők Társasága (MET) elnökségének minap tartott ülésén a mesteredzői díjak jövőbeni odaítélésének reformjáról tárgyaltak. Elfogadták a díjak odaítélésére hivatott kuratórium jövőbeni vezetőjének dr. Kemény Dénesnek, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabda válogatott kapitányának javaslatát.

- Szeretnénk, ha a mesterezői címet elnyerteket a jövőben még nagyobb megbecsülés, tisztelet övezné - hangoztatta dr. Kemény Dénes - a díj elnyerése edzői pályafutásuk mintegy csúcspontját, megkoronázását jelentené. A díjban elsősorban a magyar siker sportágakban az úgynevezett hungarikumokban évtizedeken át sikerrel tevékenykedő szakvezetők részesülnének, ami mintegy életmű elismeréssel érne fel.

Amint dr. Kemény Dénes elmondta hét pontból álló kritériumot dolgozott ki a díj elnyerésére javasolására jogosult sportági szakszövetségek tájékoztatására, amit a MET elnöksége elfogadott.

Az ez év júliusában átnyújtásra kerülő díjak odaítéléséről, még a MET tiszteletbeli elnöke, dr. Ormai László vezette kuratórium döntött. A jövő évtől azonban már az új elnök dr. Kemény Dénes által irányított kuratórium tesz javaslatot. Ennek megfelelően a kuratórium is átalakul. Olyan világhírű szakemberek kaptak felkérést a kuratóriumban való közreműködésre, mint Kiss László, Mocsai Lajos, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Hegedüs Csaba Kovács Tamás és Pécsi Gábor. Akiknek személye nagymértékben hozzájárulhat a díj értékének növekedéséhez, a díjazott iránti tisztelethez.