Meusburger-Halep döntő lesz a Hungarian GP-n

Meusburger-Halep döntő lesz a Hungarian GP-n

2013. 07. 14.
Megosztás

Elsőként az osztrák Yvonne Meusburger jutott be a 235 ezer dollár (mintegy 53 millió forint) összdíjazású Hungarian GP női tenisztorna fináléjába.

A szombati első elődöntőben a 29 éves játékos két játszmában, 1 óra 8 perc alatt nyert a hatodik helyen kiemelt dél-afrikai Chanelle Scheepers ellen. A világranglistán 112. Meusburger élete első WTA tornagyőzelmét szerezheti meg vasárnap, korábban eddig csak egyszer, 2007-ben Bad Gasteinben volt finalista.

A harmadik helyen kiemelt román Simona Halep (a képen) lesz az osztrák Yvonne Meusburger ellenfele a vasárnapi fináléjában.
Az elődöntőben a román játékos rendkívül sima két szettben nyert honfitársa, Alexandra Cadantu ellen. A világranglistán 30., 22 éves Halep - aki a nyolcaddöntőben Bukta Ágnest, a negyeddöntőben pedig Babos Tímeát búcsúztatta a Római Teniszakadémián - pályafutása első három WTA-torna döntőjét (2010 és 2011 Fesben, majd tavaly Brüsszelben) elveszítette, idén azonban mindkét eddigi fináléját - júniusban Nürnbergben, majd ezt követően Ís-Hertogenboschban - megnyerte.

A párosok elődöntőjében a Nina Bratchikova, Ana Tatishvili orosz,gruz duó könnyedén 6-1,6-2 nyert Sandra Klemenschits, Andreja Klepac osztrák, szlovén kettős ellen, s jutott be a fináléba.

Eredmények, elődöntő:

Halep (román, 3.)-Cadantu (román) 6:2, 7:6 (7-1)
Meusburger (osztrák)-Scheepers (dél-afrikai, 6.) 6:2, 6:2

A mai program itt megtekinthető.

(Forrás: MTI)