Michelisz Norbert pályafutása legjobb hétvégéjét zárta Amerikában

Michelisz Norbert: Bizakodó vagyok, jól látszik a fejlődés

2013. 06. 13.
Megosztás

Michelisz Norbert számára remekül sikerült a túraautó világbajnokság legutóbbi, moszkvai versenye, hiszen Norbi az első futamban a harmadik, a másodikban pedig az ötödik lett és ezzel sorozatban a negyedik versenyhétvégén szerzett dobogós helyezést. Eredményének értékét növeli, hogy „vakon” vágott bele a moszkvai kalandba, hiszen - a többi pilótához hasonlóan - még sosem szerepelt ezen a pályán.

„Vártam az újat, hiszen már a tavalyi szezonban is mindig jól mentünk az új pályákon. Ha az autónak kicsit jobban fekszik a pálya, talán még a futamgyőzelemért is mehettünk volna. Ugyanakkor el kell ismerni, látszott, hogy az autó nem elég gyors, és nem csak a Chevyk, de a SEAT és a BMW is jobban ment” – összegezte a hétvégét Norbi.

Elmondta, az időmérők után érezte, hogy gondjaik lehetnek, éppen ezért elégedett az eredményével, szerinte kihozták a maximum a hétvégéből.

„Az egyenesekben a végsebesség nem a legjobb a mezőnyben. Az autó sajnos nem úgy fekszik a kanyarokban, ahogy szeretnénk. Az ilyen hétvégéken látjuk a gyenge pontokat, ezeket rövid időn belül rendszerezzük és megpróbáljuk mihamarabb kijavítani” – mondta Norbi, de azt is elárulta, vannak olyan helyzetek, melyekre ők sem tudnak felkészülni.

„Meg kell találnunk az okát, hogy a sebességünk miért nem volt olyan, amilyennek szerettük volna. Biztos vagyok benne, hogy sok feladat vár ránk az elkövetkezendő három hétben a portugáliai versenyig. Ugyanakkor bizakodó vagyok, hiszen jól látszik a fejlődés. Jóllehet nem a miénk a leggyorsabb autó, de így is képesek vagyunk a dobogós helyezésre” – tette hozzá a tavalyi idény privát világbajnoka.

Bármilyen hihetetlennek is tűnik, a magyar klasszis tőlünk tudta meg, hogy a pontversenyben toronymagasan vezető Yvan Muller és ő az, aki egymást követő négy hétvégén is dobogós helyezést tud felmutatni.

„Büszke vagyok rá, hogy zsinórban négyszer is dobogóra állhattam. Nem is tudtam, hogy erre idén csak ketten voltunk képesek. Főleg azért, mert úgy gondolom, ahhoz kisebb csodának kellene történnie, hogy az idei világbajnokot ne Yvan Mullernek hívják. Igazából, ha még lenne öt ilyen pilóta, akkor is büszke lennék erre a teljesítményre”.

Norbi számára ez a hét elsősorban a pihenésről szól, bár pár alkalommal fel kell jönnie Budapestre is. A hétvégén a MOL balatoni rendezvényén vesz részt, míg a jövő héten az egyéni szponzoroknak kell a rendelkezésére állnia. Elmondta, az iskolát most egy kicsit hanyagolja, de igyekszik mihamarabb pótolni a lemaradást.

(Forrás: molcsapat.hu)