Miklós Edit lesiklásban osztrák bajnok

Miklós Edit Lake Louise-ban folytatja a világkupa sorozatot

2013. 12. 04.
Megosztás

Nincs megállás, Miklós Edit a héten újabb Világ Kupa futamon rajtol. Még alig ért véget az előző Világ Kupa az egyesült államokbeli Beaver Creek-ben, a magyar síelő máris Kanadába repült.



Pénteken ugyanis Lake Louise ad otthont a következő alpesi világversenynek, ahol a sportoló nagyobb reményekkel áll rajthoz.

- Kicsit csalódott voltam a 2014-es szezon első Világ Kupa futama után, nem úgy sikerült ahogy szerettem volna, sajnos nem gyűjtöttem világ kupa pontokat. A 48. és a 61. helyen fejeztem be, óriás műlesiklásban viszont kiestem. Az amerikaiak egy teljesen új pályát építettek és ezzel a versennyel tesztelték le, hogy hogyan működik, ugyanis a 2015-ös világbajnokságot itt rendezik majd. Nem a megszokott lesikló pálya, szép széles ívekkel, hanem egy nagyon meredek, kifejezetten technikás pálya, szűk, óriás ívekkel. Éppen ezért, ahogy az eredmények is mutatták, a technikás próbákban induló versenyzőknek kedvezett a lejtő. – mesélte Edit.

A magyar alpesi síző a downhill és a super g mellett az idén kezd versenyezni óriás műlesiklásban is. A Beaver Creek-i pályán lett volna az első futama.

- Sajnos négy nap lesiklás után sem tudtam ráérezni a szűk ívekre, az óriás műlesiklásban egy kaput lekéstem, így a következő ívet szűken akartam húzni, de beleakadtam a kapuba és sikerült letepernie a földre. Sajnáltam nagyon, hogy nem értem célba, kíváncsi lettem volna, hogy hol állok a többiekhez képest a technikai számokban.

Viszont tanulságos és hasznos versenyzés volt, megismertük a pályát, így céltudatosabban tudunk készülni a jövő évi világbajnokságra. – mondta a verseny után a sportoló.

A rossz élményeket maga mögött hagyva utazott Kanadába, újult erővel és még több tapasztalattal. Úgy érzi az a pálya sokkal inkább kedvez az ő stílusának.

- A Lake Louise-i pálya már a lábaimban, illetve a fejemben van. A keddi edzést az időjárás miatt lemondták, de szerdán és csütörtökön tudok edzeni. Pénteken, szombaton pedig verseny, először lesiklás majd szuperóriás-műlesiklás. –mondta Miklós Edit.

Miklós Edit a magyar csapat egyik biztos résztvevője a Szocsi Téli íÍOlimpia alpesi versenyszámainak.