Miklós Edit megkezdte a VK sorozatot

Miklós Edit megkezdte a VK sorozatot

2012. 12. 01.
Megosztás

Miklós Edit magyar idő szerint ma éjjel ismét bizonyította, több figyelemmel és lehetőséggel a benne rejlő lehetőségek határtalanok.

Edzőjével, a szintén csak 24 éves Stark Mártonnal a kanadai Lake Louiseban kezdte az idei világkupán sorozatot. A szövetség vezetése erején és lehetőségén felül biztosította a kanadai rajthoz állás lehetőségét Editnek, bár ezzel a szezon további világkupa versenyein való részvétel kerülhet nehéz helyzetbe. Edit nem maradt adós a bizonyítással, már az első lesikló versenyen megszerezte a szezon első világkupa pontját, amikor a nagyon mostoha körülmények között több világklasszist maga mögé utasítva a 30. helyen végzett. Nagyszerű eredmény ez, különösen a körülmények ismeretében.

Edit sokáig abban sem lehetett biztos, hogy kijut Kanadába, olyan magasak voltak a költségek, hazautazásának fedezete még mindig nem áll a rendelkezésére. Stábja a többi világkupán versenyző 5-10 fős kiszolgáló személyzethez képest csupán egyszemélyes, fiatal edzője egyben a sofőr, a szerviz, a pszichologus, a gyúró. Edit a szerdai nagyszerű tréning eredményét követően a csütörtöki edzés napon nem állt rajthoz, térdét fájlalta, amit a monacói csapat orvosa segített kezelni, az edzésekről készült videó felvételt az osztrákok adtak át neki, a videoanalizishez már nem kapott segítséget, egyedül elemezhetett, a nagy csapatok ilyenkor már az ellenfelet látják benne, nehéz külső segítséghez jutni, ha egyedül nem boldogul. Ilyenkor veszi hasznát a nehéz erdélyi körülmények között nevelkedésének, a soha nem adom fel kitartásának, hiszen a mai verseny is bővelkedett hátrányos körülményekben, mire Edit elrajtolhatott számtalan alkalommal hosszú időkre félbeszakadt a verseny, leszállt a köd és havazni kezdett.
Így a versenyen, ahol a fantasztikus pontszerző 30. helyen végzett, jó hasznát vette rendíthetetlen ki tartásának. A versenyen 51-en indultak.
Miklós Edit szombaton ismét lesiklásban, vasárnap pedig szuper-óriásműlesiklásban áll rajthoz a kanadai Lake Louiseban.

A részletes eredmény itt megtalálható.