Miklós Edit optimistán beszélt a MOB phjongcshangi, szövetségi konzultációján

Miklós Edit optimistán beszélt a MOB phjongcshangi, szövetségi konzultációján

2017. 10. 26.
Megosztás

„Mindkét térdem stabil, nem érzek hátrányt, a felkészülésem jól alakul” - jelentette ki Miklós Edit alpesi síző azon a konzultáción, melyet a MOB hívott össze a phjongcshangi téli olimpiára készülő hazai sportági szakszövetségeknek csütörtökön. A résztvevőket Vékássy Bálint, a MOB főtitkára és dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató, a februári téli olimpián résztvevő Magyar Csapat vezetője is köszöntötte.

Miklós Edit december első napjaiban Lake Louise-ban, lesiklásban és szuper-óriásműlesiklásban fog először versenyezni sérülését követően. Azt mondta, edzéseken a kanyarokat 100-110-zel, az egyeneseket 120-szal „vette”, és 50-60 métereket is ugrott. Hamarosan Amerikába utazik edzőtáborozni, majd Kanadában folytatja felkészülését a decemberi viadalig.

A konzultáción dr. Nagy Zsigmond beszámolt arról, hogy a MOB október 14-én tartott közgyűlésén a tagok egyhangúlag elfogadták a phjongcshangi delegáció és olimpiai csapat összetételét. Elmondta azt is, hogy október 30-án délelőtt a MOB sajtótájékoztatót tart 100 nappal a játékok megkezdése előtt. Tájékoztatást adott arról is, hogy az utazásban, szállásban és a hivatalos jegyértékesítésben a Tensi a MOB partnere.

Eddig a műkorcsolyázó Tóth Ivett szerzett a nemzetnek kvótát, illetve Kónya Ádámnak van A-szintes eredménye. Korcsolyában (mű-, gyors- és rövidpályás gyorskorcsolya), sízésben (alpesi, sífutás, biatlon, freestyle és síugrás), valamint snowboardban van esély magyar részvételre. A várható phjongcshangi magyar olimpiai csapat alakulása itt követhető.

Az egészségügyi vonatkozások közt dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping-csoport vezetője a szigorú dopping-ellenőrzésekről beszélt, valamint bemutatkozott dr. Tállay András, a MOB tagja, a téli olimpiai csapat vezető orvosa. Elmondta: a sportolók egészségügyi szűrése folyamatosan zajlik. A MOB a tiltott teljesítményfokozók használata esetén a „zéró tolerancia” elvét követi.

Báthori Zsófia marketing főmunkatárs ismertette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szabályait többek között az olimpia ideje alatti kereskedelmi kampányokról (Rule 40) és a ruházaton és sportfelszereléseken megjeleníthető azonosítókról, márkajelzésekről (Rule 50).

A következő konzultáció várható időpontja november 21., 11 óra. A csapatkönyv-fotózás december 20-21-22-re van tervezve.

(MOB)