Miklós Edit profi stábbal olimpiai bajnok szeretne lenni

Miklós Edit profi stábbal olimpiai bajnok szeretne lenni

2016. 11. 09.
Megosztás


„Ezután minden az olimpiáról szól” – vezette fel Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető igazgatója a sízők szerdai, 2016-17-es évadnyitó sajtótájékoztatóját, amelyen részt vett a lesiklásban olimpiai 7. helyezett Miklós Edit és a műlesiklásban a legjobb 30-ba tartozó Samsal Dalibor is.

Kaszó elmondta, a mostani szezonnal megkezdődött az olimpiai kvalifikációs időszak, amely 2018 január közepéig tart valamennyi sísportban. Kifejtette, amennyiben Miklós Edit a legjobb harmincban lenne mindkét gyors szakágban (lesiklás, szuperG), az két plusz kvótát jelentene Magyarországnak, de szerinte Samsalnak is van esélye a legjobb harminc közé kerülni szlalomban, ami ugyancsak egy „többlet kvótát" jelentene. A szövetség a forrásainak nagy részét is ennek a célnak a sikeres megvalósítására fordítja.

„Júniustól új csapattal dolgozom a svájci Stefan Abplanalp irányításával, akinek munkáját egy osztrák segédedző segíti, de a stábhoz tartozik egy masszőr, kondicionáló edző és egy vaxmester is" - mondta Miklós Edit, aki hozzátette: most már nem neki kell másokkal összedolgoznia, hanem időnként hozzájuk csatlakoznak. Példaként említette Vancouver óriás-műlesikló bajnokát, a német Viktoria Rebensburgot.

A csíkszeredai születésű síző azt várja, hogy a profi körülményeket biztosító csapata által - amely valamennyi versenyére elkíséri - még jobb eredményeket érjen el, s ennek megfelelő célokat tűzött ki, azaz a kedvenc pályájának számító St. Moritzban sorra kerülő februári világbajnokságon dobogóra szeretne állni lesiklásban, míg szuperóriás-műlesiklásban a legjobb tízben végezne.

„A sportágban nagy a sérülésveszély, így csak erre a szezonra koncentrálok, de a 2018-as pjongcsangi olimpián az éremszerzés, az arany a célom. Azért akarok kijutni, hogy nyerjek. Ezért kelek fel minden reggel" - mondta a 28 éves sportoló. „Ebben az idényben ugyanolyan konstans akarok lenni, mint az ezt megelőzőben, de három-négy hellyel előrébb, azaz több dobogós helyet akarok elérni".


A másik világkupaversenyeken szereplő magyar síző, a műlesikló Samsal Dalibor térdsérüléséből lábadozik, elmondása szerint még vannak fájdalmai, így nem állt össze pontosan a programja. Azt tartja a legfontosabbnak, hogy minél hamarabb visszatérjen a pályára és a vk-ban a legjobb harminc közé kerüljön, a vb-n pedig a legjobb 15 a cél.

A többi sportággal kapcsolatban Kovács Barnabás, az északi sízők szövetségi kapitánya tartott ismertetőt. Vörös Virág síugró versenyen bukott és olyan súlyos keresztszalag-sérülést szenvedett, hogy hétfőn meg kellett operálni. Nyolc hónapos kihagyás vár rá, pedig ő idén akár vk-versenyeken is indulhatott volna. Így viszont minimálisra csökkent az esélye, hogy kivívja a pjongcsangi indulást. A sílövőknél nagy valószínűséggel csak Szőcs Emőke kvótaszerzése valószínűsíthető, a sífutóknál pedig mindkét nemnél fiatalok szerepeltetése várható.

Befejezésül Kaszó Klára hozzátette: a szabadsíelésben is van egy ígéretes tehetség, Papp Koppány, aki kellemes meglepetéseket okozhat az idény folyamán.

(MOB-MTI)