Milliókat ígértek az azeriek a magyar Európa-bajnoknak

Milliókat ígértek az azeriek a magyar Európa-bajnoknak

2013. 05. 13.
Megosztás

Ma már mindennapos a világhírű sportemberek csábítgatása egyik országból a másikba.

Most éppen a judós Csernoviczki Évára vetette ki a hálóját Azerbajdzsán, amely havi hárommilliós fizetést ígért neki, valamint hihetetlen olimpiai bónuszt.

A budapesti rendezésű Judo Európa-bajnokságon aranyérmes Csernoviczki Évának havi tízezer eurót, azaz 2.97 millió forint havi fizetést ajánlott az azeri szövetség – árulta el dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke a Borsnak.

„Ugyanezt az összeget kapta volna edző édesapja, Csernoviczki Csaba, ám mindketten nemet mondtak – közölte dr. Tóth. László.
– És hogy az azeriek ajánlata még csábítóbb legyen, a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári olimpiai aranyérméért egymillió dolláros (226 millió forint – a szerk.) prémiummal kecsegtették Évit. Mindhiába.”

Miután az elnök tudomást szerzett a budapesti Eb-n elhangzott csábító ajánlatról, leült az azeri sportvezetőkkel, és barátilag, de elég szigorúan arra kérte őket, hagyják békén a magyar cselgáncsozókat és edzőket. Szóval Csernoviczkiék maradnak, noha idehaza az ígért azeri pénzüknek a harmadát teszik zsebre.

A tavalyi londoni nyári olimpián Törökország hasonlóval próbálkozott, az Ungvári fivéreknek és trénerüknek, Bíró Tamásnak szintén havi hárommillió forint járt volna, ám őket sem vették le a lábukról.

(Forrás: judoinfo.hu)