Jól indult a nyár sportolóink számára

Milliós támogatás és szakmai mentorálás várja a jövő bajnokait

2020. 02. 13.
Megosztás


Idén harmadik alkalommal rajtol a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával a Szentkirályi Tehetségprogram, amelynek célja a tehetséges utánpótlás-sportolók támogatása. A díjnyertes ásványvízmárka négymillió forint összdíjazású programjára 14-18 év közötti kajak-kenus, vívó vagy öttusázó fiatalok jelentkezhetnek. A támogatást elnyerő sportolókat Nagy Tímea párbajtőrvívó, Kovács Katalin kajakozó és Fábián László öttusázó olimpiai bajnokok részvételével felálló bírálóbizottság választja ki.

A Szentkirályi a magyar sporttehetségek elkötelezett támogatójaként ismét a jövő bajnokait keresi. A jelentkezők fejenként egymillió forint díjazásban részesülhetnek, amelyet a fejlődésükhöz és jövőbeni sikereikhez szükséges kiadásokra fordíthatnak. A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával 2016-ban útjára indított Szentkirályi Tehetségprogram célja, hogy a költséges edzőtáborokhoz, sporteszközökhöz és nevezési díjakhoz nyújtott hozzájárulással segítsen beindítani a tehetségek karrierjét, hosszú távon pedig tovább gyarapítsa a magyar olimpiai aranyérmek számát.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Szentkirályi Tehetségprogrammal mi is aktív részesei lehetünk a magyar utánpótlás-nevelésnek. Célunk, hogy segítsük a fiatalok sportolói karrierjének beindítását, ezért az anyagi hozzájáruláson túl idén is bevontuk a programba világklasszis olimpikonjainkat, akik személyes példamutatásukkal utat mutathatnak a jövő reménységeinek. Korábbi győzteseink sikereinél jobb visszaigazolást nem is kaphatunk: a tavalyi évben Gazsó Alida Dóra a női kajaknégyes tagjaként felnőtt világbajnoki aranyérmet és olimpiai kvótát szerzett, Pusztai Liza a magyar női kardcsapattal második helyet ért el a női kardozók világkupaversenyén, Mészáros Krisztofer pedig juniorként lett felnőtt mesterfokozatú tornán kétszeres aranyérmes" - mondta el Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország és a Szentkirályi Tehetségprogram kuratóriumának elnöke.

Az idei programban 14-18 éves kajak-kenus, vívó vagy öttusázó fiatalok jelentkezését várják. A sportolók pályázataikat január 13. és március 31. között küldhetik be a www.szentkiralyi.hu/tehetsegek oldalon keresztül. A jelentkezők közül a mentorok részvételével felálló bírálóbizottság minden sportágból kiválaszt egy-egy sportolót, akit korábbi eredményei és a pályázatában kitűzött céljai alapján fejenként egymillió forint értékű hozzájárulással jutalmaz. A közönség idén is fontos szerepet kap a programban: a három nyertes közül szavazhatnak kedvencükre, akik között a Szentkirályi a szavazatok arányában további egymillió forintot oszt szét.

„Szakmai partnerként örömmel áll a Magyar Olimpiai Bizottság olyan kezdeményezés mellé, amely az utánpótlást támogatja, és ezáltal a jövőbe fektet. A Szentkirályi Tehetségprogram korábbi kedvezményezettjei közül már többen bizonyítottak ifjúsági olimpiai eseményeken is, vagy éppen eredményesen menetelnek a Tokióba vezető úton, ami külön öröm számunkra. Az pedig az újabb kiírás sikerének az egyik záloga lehet, hogy Kovács Katalin, Nagy Tímea és Fábián László személyében három, tradicionálisan eredményes magyar olimpiai sportág egy-egy legendája áll mentorként, egyben példaképként a fiatalok mellett" – tette hozzá Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

(Szentkirályi Magyarország/MOB sajtóközlemény)