Minden egységünk B döntős a litvániai ifjúsági világbajnokságon

Minden egységünk B döntős a litvániai ifjúsági világbajnokságon

2013. 08. 11.
Megosztás

Szombaton két hajónk volt érdekelt Trakaiban, és mindkettő a negyedik helyen végzett, így a női nyolcashoz csatlakozva, ők is a B döntőben folytathatják vasárnap.

A kormányos nélküli kettesek elődöntőjében negyedik lett a Krenák Mihály-Bakaity Attila (a képen) egység, a görög, az osztrák és a szerb hajó mögött.

A Jenei Domonkos-Priváczki Ákos kétpár szintén a negyedik helyen zárt. Az első három helyen a románok, a lengyelek és britek végeztek.

Ficsor László szövetségi kapitány a helyszínről elmondta, hogy biztató a mai két negyedik hely, és minden egységünk megpróbál a holnapi B döntőben helytállni.

Fontos tudni, hogy a világbajnokságon kvótát lehet szerezni a 2014-es, nandzsingi ifjúsági olimpiára.

(Forrás: evezős szövetség)