Minden magyar továbbjutott

Minden magyar továbbjutott

2012. 05. 17.
Megosztás

Minden magyar egység továbbjutott a poznani pótkvalifikációs viadal első napján.

Csütörtökön már az olimpiai indulási jogért csatázhatnak a kajakosok és kenusok.
A kajakosok hibátlanul teljesítették a pótkvalifikációs verseny szerdai napján.
A viadal hivatalos honlapja szerint Pauman Dániel K-1 1000 méteren nagyon szoros versenyben, de megnyerte az előfutamot, így azonnal döntőbe került. K-2 200 méteren ugyan a Sík Márton, Beé István páros egy orosz egység mögött a második helyen ért célba, ám a döntőbe jutáshoz ez is bőven elég volt.

Horváth Gábor a kenusok 200 méteres számában szintén továbbjutott az előfutamból, de neki még a középfutamban is bizonyítania kell ahhoz, hogy döntőbe kerüljön.
C-2 1000 méteren az előzetes tervekkel ellentétben szerdán mégsem kellett versenyeznie a Korisánszky-testvéreknek, így ők csütörtökön azonnal a döntőben rajtolhatnak.

„Pauman Dániel jó pályát ment, éppen annyit adott ki magából, ami a továbbjutáshoz kell. Úgy tűnik, hogy a között a három-négy versenyző között van, akinek lehet esélye a döntőben a kvóta megszerzésére. Sajnos a kenupárosoknál 1000 méteren nem tudtuk ma felmérni az erőviszonyokat, minden egy futam alapján, a döntőben dől majd el. A sprintszámokban pedig az a helyzet, amit elindulás előtt is tudtunk: rendkívül szorosak a futamok, tulajdonképpen bármi megtörténhet. Az biztos, hogy bravúr kell a kvótához!” – mesélte Lengyelországból Storcz Botond szövetségi kapitány.

A pótkvalifikációs viadalon a páros számokban csak az első, az egyeseknél pedig az első két helyezés ér olimpiai indulási jogot.

A pótkvalifikációs versennyel egy időben rendezik a parakenu világbajnokságot, amelyre 30 országból 100 versenyző nevezett.
A magyarok közül Bencze János előfutam győztesként, Rigó Imre pedig a középfutamból jutott a döntőbe. Pál Bencének idén a legkevésbé sérültek között kellett versenyeznie, és ezúttal az előfutamból nem jutott tovább.
Csütörtökön szurkolhatunk még Kajdi Katalinnak és a tavalyi világbajnokság aranyérmesének, Szabó Sándornak is, az ő számaikban ugyanis egyből döntőt rendeznek.
A poznani verseny csütörtöki döntőit itt megtekintheti a nemzetközi szövetség honlapján.

Az első nap eredményei és a csütörtöki futamok beosztása

(Forrás: MTI)