Mindhárom magyar fiú  vb-döntős

Mindhárom magyar fiú vb-döntős

2012. 05. 12.
Megosztás

Három magyar indulóval rendezték Rómában a férfi öttusa világbajnokság férfi selejtezőit.

Demeter Bence nagy futóhajrával beverekedte magát a római öttusa-világbajnokság férfi versenyének vasárnapi döntőjébe.
A tavalyi vb-n hatodik helyezett székesfehérvári öttusázó a 35 fős A-csoport tagjaként vívással kezdett, s nem szerepelt rosszul. Az elején nagyjából "egálban" volt, azaz ugyanannyi győzelem szerepelt a neve mellett, mint vereség, aztán jött egy jobb szakasza, melyben több asszót nyert meg - már plusz hetes mutatóval is állt -, majd néhány ellenfelétől kikapott, így 18 győzelemmel és 16 vereséggel zárta az első számot. Ezzel a középmezőnyben, a 16. helyen végzett, ami azt jelentette, hogy egy jó úszással a még finálét érő 12. pozíció környékére zárkózhatott fel a kombinált szám előtt. Ez meg is történt, a 200 métert 2:04.08 perc alatt teljesítette, ezzel ebben a részversenyben kilencedik lett, összetettben pedig feljött a 11. helyre.

Így sem volt könnyű azonban a helyzete, mert mögötte jó néhányan a döntőbe kerülés reális esélyével vághattak neki a lövészetekkel magszakított 3000 méteres futásnak. Ebben Demeter az első két sorozatában alig hibázott, előbb tizenegyedikként, majd tizedikként ment ki a lőállásból, harmadszorra azonban az első négy lövését elrontotta, majd később még kettőnél célzott pontatlanul, emiatt a 14-15. helyen kezdte meg az utolsó 1000 méteres kört. Kinézett a lelátóra, hogy mi a helyzet, de onnan csak annyit kiabáltak vissza, hogy "menni kell nagyon". Demeter a táv vége felé ért utol egy csoportot, s végül tizedikként futott a célba. Előtte, mögötte jó néhányan a földön elterülve fejezték be az erős napsütésben komoly igénybevételt jelentő számot.

"Én magam is megijedtem az utolsó lövészetem után, hallottam, hogy menni kell, de nem tudtam, pontosan hányadik vagyok - idézte fel a történteket az MTI-nek Demeter.
- Aztán az odafelé tartó egyenesben számoltam, mennyivel kell előrébb kerülnöm. Éreztem, hogy néhányan befoghatók, bár futott rendesen a mezőny elöl is, nem csak lötyögés volt. Három-négyszáz méterrel a cél előtt jött egy nagyobb holtpont, de sikerült túljutnom rajta, aztán 150-nel a cél előtt befogtam egy csoportot, éreztem, hogy az ott futók már nem tudnak hajrázni, én pedig lendületben voltam" - mondta, hozzátéve, hogy hiába vívott és úszott jól, egy világbajnokságon ez önmagában még nem elég a döntőbe kerüléshez, a végén is jól kell teljesíteni.

A pénteki selejtező programja már az első csoport vívásánál jócskán megcsúszott, mivel az egyik versenyző lemaradt a listáról, s újra kellett készíteni a beosztásokat, majd az asszók is lassan haladtak. A C csoport - amelyben Marosi Ádám és Kasza Róbert szerepel - még el sem kezdte a vívását, amikor Demeter már a célban volt. Ez azt jelenti, hogy 20 óránál előbb nem valószínű végeredmény a harmadik csoportban. A 106 fős mezőny 36 legjobbja folytathatja szereplését vasárnap.

Demeter Bence után Marosi Ádám és Kasza Róbert is bejutott a római öttusa-világbajnokság férfi versenyének vasárnapi döntőjébe.
A 2009-ben világbajnok, tavaly vb-harmadik Marosi és az elmúlt évben vb-ötödik Kasza a 36 fős C csoportba került. Ők az uszodában nyitották a napot késő délelőtt: Marosi 2:02.08 perces, Kasza 2:03.89-es eredménnyel teljesítette a 200 métert, ezzel mindketten az élcsoportból, az ötödik, illetve a nyolcadik helyről várhatták a vívást.
A második számra ugyan nagyon sokat kellett várniuk, az A csoportban szerepelt Demeter Bence már az egész napját befejezte, amikor ők még el sem kezdték a vívást. A hosszú kényszerpihenő azonban nem viselte meg őket, nagyon eredményesen gyűjtögették pontjaikat a pástokon: Marosi 27 győzelem mellé mindössze 8 vereséget szedett össze, Kasza pedig 24/11-gyel zárt. Előbbi - 1048 pontos, kiváló - teljesítmény a legjobb volt a mezőnyben, utóbbi pedig, amely 976 pontot ért a negyedik.
A remek vívással a két - már olimpiai kvótás - magyar az élről várhatta a kombinált számot: Marosi volt nagy fölénnyel az első, Kasza pedig szintén magas pontszámmal a második. A három lövészettel megszakított 3000 méteres futást az egész nap nagyon magabiztosan versenyző Marosi az élen "magányosan" teljesítette, az idény elején térdműtéten átesett és emiatt sokat kihagyó Kaszának viszont jó induló pozíciója ellenére meg kellett küzdeni a továbbjutásért. Jól lőtt, de a futás végére lelassult, így végül tizenkettedikként biztosította helyét a döntős mezőnyben.

(Forrás. MTI)