Mindkét párbajtőrcsapatunk a negyeddöntőben folytathatja szombaton

Mindkét párbajtőrcsapatunk a negyeddöntőben folytathatja szombaton

2015. 07. 18.
Megosztás

Az olimpiai kvalifikáció szempontjából kiemelten fontosak a moszkvai világbajnokság csapatversenyei, hiszen az ott elért helyezések dupla szorzóval számítódnak bele az olimpiai kvalifikációs pontversenybe. A végelszámolásnál a pontverseny első négy helyezett nemzete biztos olimpiai résztvevő, a további négy helyet pedig a kontinensek további legelőkelőbb helyen álló nemzetei szerzik meg. Az egyetlen feltétel, hogy a rangsorban az 5-16. hely valamelyikét kell a nemzetnek betöltenie. Továbbá a nyolc nemzet 3-3 vívót is indíthat az olimpia egyéni versenyei során.

Pénteken a kardozók befejezték a csapatküzdelmeket, a párbajtőrözők egészen a negyeddöntőig selejteztek.

A férfi kardozók csapatversenye nem szerepel az olimpia műsorán, így ők csak a világbajnoki érmekért versengtek. A Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András összetételű gárda nehéz feladat előtt állt a negyeddöntőben. A bombaerős, az idei egyéni világbajnokot is felvonultató oroszok ellen kellett sikerrel szerepelniük. Szilágyi remekül vívott, de társai nem tudtak felnőni mellé, az oroszok 45:36-ra nyertek. Az 5-8. helyért küzdhettek tovább fiaink. Az Egyesült Államok elleni vereség után a 7. helyet az olimpiai bajnok Korea ellen kellett begyűjteni. Ezt egyetlen találattal, de sikerrel vette a magyar gárda.

Női kardozóink ezen a napon már nem mérkőztek, hiszen számukra csütörtökön a 10. hely megszerzésével befejeződtek a küzdelmek. A kvalifikációs pontversenyben ez 48 pontot ért, s így lányaink a 13. helyről várják a még hátralévő négy világkupa csapatversenyt. Helyzetük reálisan nézve reménytelen, hiszen a még olimpiai kvótát jelentő olasz-lengyel duó 35 ponttal van lányaink előtt. Az olimpiai kvalifikációs pontverseny állását itt megtalálják.

A férfi és női párbajtőrözők két-két győzelemmel sikerrel vették az eddigi akadályokat. A férfiak könnyedén jutottak túl Hong-Kong és Kanada válogatottján. A nők egy argentinok elleni bemelegítő összecsapás után egy találattal bizonyultak jobbnak az olimpiai bronzérmes Egyesült Államoknál. Szombaton a férfiak Korea, a nők az igen erős románok ellen lépnek pástra a negyeddöntőben.

A kard csapatverseny eredményei:

Női kardcsapat, 23 induló.
A legjobb 16 közé jutásért:
Magyarország-Dominika 45:35 (Márton +7, Várhelyi +6, Mikulik +2, Garam -5).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Olaszország 25:45 (Mikulik -4, Márton -5, Várhelyi -11).
A 9-16. helyért: Magyarország-Németország 45:43 (Mikulik +6, Márton -2, Várhelyi -2).
A 9-12. helyért: Magyarország-Hongkong 45:28 (Várhelyi +12, Mikulik +4, Márton +1).
A 9. helyért: Magyarország-Azerbajdzsán 42:45 (Várhelyi +3, Mikulik -2, Márton -4).
Végeredmény, világbajnok: Oroszország (Szofia Valikaja, Ekaterina Djacsenko, Yana Egorjan, Yulia Gavrilova), 2.Ukrajna, 3. Egyesült Államok, 4.Lengyelország, 5.Olaszország, 6.Franciaország, 7.Korea, 8. Kína,…10. Magyarország (Garam Nóra, Márton Anna, Mikulik Júlia, Várhelyi Anna, vezető edző: Pézsa Tibor, válogatott edzők: Gárdos Gábor, Gulácsi Ferenc)

Férfi kardcsapat, 30 induló.
A legjobb 16 közé jutásért:
Magyarország-Ausztrália 45:16 (Szatmári +11, Szilágyi +8, Gémesi +6, Decsi +5).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Ukrajna 45:43 (Szilágyi +10, Szatmári +4, Gémesi -4, Decsi +8).
Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 36:45 (Szilágyi +7, Decsi -2, Gémesi -6, Szatmári -8).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Egyesült Államok 41:45 (Szatmári 0, Szilágyi -2, Decsi -2).
A 7. helyért: Magyarország-Korea 45:44 (Decsi +1, Szatmári 0, Szilágyi 0).
Vb: Olaszország (Aldo Montano, Diego Occhiuzzi, Luca Curatoli, Enrico Berré), 2.Oroszország , 3. Németország, …7. Magyarország (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron, vezető edző: Somlai Béla, válogatott edző: Navarrete József)

(MOB, fotó: hunfencing.hu)