Mini sportágválasztót rendeztek a kertvárosi olimpiai iskolában

Mini sportágválasztót rendeztek a kertvárosi olimpiai iskolában

2017. 06. 08.
Megosztás


„A közelmúltban rendezték a Nagy Budapesti Sportágválasztót, ám ezt, a mai rákosszentmihályi rendezvényt is nyugodtan nevezhetjük egy mini sportágválasztónak” – mondta Lehmann László, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára a II. Kertvárosi Küzdősport, Önvédelmi és Harcművészeti Gála megnyitó ünnepségén. A rendezvénynek ezúttal az olimpiai iskolák táborába tartozó Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós épülete (és udvara) adott otthont.

„Szerettünk volna mintákat mutatni a gyerekeinknek – mondta a rendezvény ötletgazdája, Tóth András igazgató -, hogy minél megfelelőbb sportágat választhassanak maguknak. A tavalyi évben az első gálánkat még a felsőtagozatosak épületében rendeztük, de úgy véltük, jobb, ha a diákok minél előbb találkoznak már a lehetőségekkel, ezért idén inkább az alsósainkra fókuszáltunk.”

Az igazgató szerint bizonyítható tény, hogy azok a gyerekek, akik rendszeresen sportolnak, a tanulás terén is jobban teljesítenek. A kiszámítható napirend, a fegyelem és a rendszeres mozgás nemcsak a kitartásukat, hanem a koncentrációjukat és az önuralmukat is fejleszti. Példaként felhozta, hogy van olyan kung-fus növendéke, aki a küzdősport mellett a kerületi matematikaversenyeken is kiemelkedően teljesít.

A szent-györgyis alsósok a június 7-én rendezett eseményen olyan sportágakkal ismerkedhettek meg, mint az aikido, a judo, a vívás, a birkózás, a kyokushin karate, a kung-fu, az ökölvívás és az íjászat. Ehhez persze az is kellett, hogy ezek a sportágak a kerületben is fellelhetők legyenek. A Kertvárosban az elmúlt tíz évben nagy átalakuláson ment keresztül a sportélet, ez pedig a küzdősportok területén is éreztette hatását. A helyi birkózó és vívóklubok például ma már az ország legjobb utánpótlás-nevelő műhelyei közé tartoznak.

A június 7-i rendezvény azonban a jelen és a jövő lehetőségeinek bemutatása mellett a múlt sikereinek felidézéséről is szólt. Ebbe segített be a szentmihályi gála több díszvendége – Hencsei Pál sporttörténész, Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó, Majsai Károly ezüst- és bronzérmes paralimpiai asztaliteniszező és Csatári József olimpiai bronzérmes birkózó, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola öregdiákja -, akik a gála keretében beszélgettek a gyerekekkel.

(Riersch Tamás)